2014. április 14.

Tavasz!

Nagy a nyüzsgés a kertben: kékcinkék, széncinkék, erdei pintyek, vörösbegyek és egy feketerigó pár jár be, enni és fészekrevalót gyűjteni. A rigók a szél által halomba gyűjtött, már-már bomlófélben lévő, szálasra szétesett leveleket szedik fel, a cinkék inkább a virágkosaraim külsejét borító puha szalmaréteget tépegetik, s pár perces tépegetés után kövér bajuszravalónyi anyaggal távoznak. Az etetőn is nagy a forgalom. A sirályok is hangoskodnak, a minap kettő vagy negyedórán át kiabált (udvarolt?) egymásnak az egyik ház tetején. Ugyan minden virágzik, a közösségi kiskertben is meglódultak a növények, s napközben szépen süt a nap, azért még hűvös van. Sokat fúj a szél, pedig olyan jó lenne már egy kis meleget érezni a hátamon. 





Mint kiderült, a kiskertről Hannah blogot vezet, így ott lehet megnézni a képeket: http://www.headlandscommunitygarden.blogspot.ie/. A rám testált cukkini magok közül még csak egy kelt ki, a paprikákból már többen jelezték, hogy életben vannak, s kidugták a fejüket a kis komposzttömbből, amibe beleültettem őket. Szabadság alatt majd Trish-re bízom őket. A melegházban már lassan beteltek az ágyások... főleg babot, borsót, és répát ültettek. Egy kicsit minden olyan amatőr módra folyik, terv nem született, hogy mi hová kerüljön, és igazából nincs senki, aki terelgetné a lelkes ültetőket. Orla és Fran, akik már tapasztalt kertészek, inkább a saját maguk kiskertjével vannak elfoglalva, s úgy tűnik, a vezető szerepét senki nem akarja felvállalni.

Megvettem, és a hétvégén elültettem a két rózsatövet, amit a kiskertbe ígértem. Eredetileg olyat szerettem volna, ami edényben van, fel van nyírva, s kis fácskaként díszítené a kiskert bejáratát, de rájöttem, nincs nyolcvan euróm két rózsatőre... Inkább ún. talajtakaró rózsákat vettem, barátságosabb áruk volt, és mindkettő - a cédulájuk szerint - jobban tűri majd a kevésbé kedvező körülményeket, mint egy kényes rózsatő. Ugyan földigilisztában bővelkedik a kiskert és a körülötte lévő "green" talaja, azért hamar kiderült, építkezési szemét borítja ezt a részt (is): rengeteg kő, nylonzacskó darabok és egy üres krémes tubus került elő, míg a töveknek kiástam a gödröket... Azért remélem, megmaradnak a rózsák.

Magunknak mentákat vettem, és fűszernövényeket. A kertre ráfér majd egy alapos takarítás, a télen felgyűlt leveleket, törmeléket ki kell majd söpörni a sarkokból. A Húsvét hétvégéjét megpróbálom munkamentesnek megtartani, s talán majd, akkor... Nagy meglepetésemre Nagypéntek is szabadnap lesz, négy napra bezár az Üzem. Így pénteken lesz időm a piacra sütni. S talán elmegyünk valahová, autózni egy nagyot.

Tervezgetjük a piac fennállásának 50. évfordulóját. Én azt javasoltam, újítsuk fel a régi, az alapításkor elhelyezett táblát, és csináltassunk mellé egy másikat, az új évforduló emlékére. Egyelőre úgy néz ki, egy átlagos piaci napot teszünk majd ünnepivé, ingyen teával-kávéval, sütikkel, feldíszítve az épületet, és egy másik alkalommal pedig a piac tagjai együtt elmennek valahová egy ünnepi ebédre, egybekötve az ebédet valamilyen kert- vagy arborétumlátogatással...

Nincsenek megjegyzések: