2015. június 6.

Valahogy mostanság minden a munkáról szól...

A hetek sűrűek, s jobbára munkával telnek. Van egy halom olvasatlan hétvégi újságom. Beindult az esküvő-szezon, s ún. céges megrendelés is akad bőven. Így, hiába volt közben Bank Holiday, sütöttem. Egyetlen szórakozás az volt, hogy hétfőn elmentem reggelizni Jankával a Dockyard 8 nevű itteni kávézóba. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk dolgokról, s úgy tűnik, jól érezte magát, mert ma ismét elmentünk közös ebédre, a piaccal szemközti kocsmába, amely nemrég új vezetés alatt nyílt meg, több hónapos szünet után. Egyre jobban összebarátkozunk, s a beszélgetések mellett próbálok neki segíteni, eszközökkel, ilyesmikkel, mert a munka mellett sütéssel keres extra bevételt. Nemrég egy ötszáz cupcake-re szóló megrendelést vett fel, amit egy kis konyhai sütőben fog megcsinálni....Mint kiderült, egy öregek otthonában dolgozik, konyhásként, de nem főz, hanem felszolgál, takarít, minimálbéren... Képzett pékként, aki öt évig tanulta a szakmát...

V. a héten végig Cork-ban volt, ott tágították a fejét a Félmellű központi irodájában. Nagyon élvezte, nagyon lelkesen néz a jövőbe. Drukkolok, hogy ne kelljen csalódnia, mint az előző helyen. Addig én dolgoztam, kertészkedtem egy kicsit, s két tepsi között néha bűntudatos pillantást vetettem a tisztaruha-halomra, ami csak nem vasalódott ki magától.Este tízkor végeztem a legtöbb napon, s alig határoztam el, hogy no, jövő héten lazítok, máris befutott egy-egy rendelés, ráadásul ketten is hiányozni fognak a piacról, akiknek a termékeit le kell sütni... Édes panasz azért ez, mert jólesik, hogy keresnek, hogy jönnek a megrendelések, de még itt van a fejemben a szabadság, a sok jó élmény... Lazítanék, ha lehetne...

Közben volt örömködés, amit nagy izgalom előzött meg: az ország szavazott az azonos neműek házasságáról. Elsöprő siker (attól függ, honnan nézzük): Megszavazták. Soha nem látott számban mentek el az emberek szavazni, még külföldről is sokan hazajöttek. Pl. a Londonból jövő buszjárat szívárványszínekbe és színes léggömbgirlandba öltözött, némelyik utason a szavazást hirdető póló volt. 


Bent az Üzemben kitűzőket viseltünk, szavazásra buzdító szórólapok álltak halomban a pulton. De a legjobb szerintem a szomszédos Daintree papírbolt alkalmazottainak ötlete volt: módszeresen gyűjtötték a "nem" szavazatra buzdító szóróalapokat, kiadványokat, s azokból szív alakú esküvői konfettiket csináltak, s kis zacskóban árulták A Shred of Decency néven. Micsoda remek ötlet! Félre is tettem egy zacskóval, hátha majd egyszer alkalmam lesz szórni egy esküvőn.

A szavazás másnapján, amikor kijött az eredmény, Dublin megtelt ünneplőkkel. Paco bement a városba, azt mesélte, elég zajos partihangulat volt, amerre járt, s rengeteg ismerőssel összefutott - még azok is kimentek ünnepelni, akiket nem érint személyesen a megváltoztatott alkotmány.

Fintan O'Toole, az Irish Times újságírója még akkor, amikor javában tartott az ünneplés, azt javasolta, hogy hasonló hévvel kellene a gyermekszegénység ügyének megoldása felé fordulni. Nem mintha bánná, hogy az emberek egy egyenlőségnek ekkora figyelmet és energiát fordítanak, hanem mert úgy gondolja, ez az ügy is megéri az odafigyelést az egyenlőség nevében.Elgondolkodtató, főleg, ha megnézzük a riasztó statisztikákat a hontalanokról, vagy a menedékszálláson élő családokról...

***

Az ablakokat, bejárati ajtót megcsinálták, lefestették a kereteket, kicserélték a régi szigetelést az ablaküvegek körül. V. szerint most nem húz be a hideg. Meglátjuk, valóban működik-e a szigetelés. Az első kiadós, délről, széllel jövő esőnél kiderült, hogy a szigetelés működik, kivéve egy sarkot, ahol maradt egy félcentis lefedetlen rés az ablaküveg és a keret között. Tegnap eljöttek, s azt is kijavították. Elvileg - elvileg! - most már nem lesz gond.

Kertészkedésileg keveset haladtam. Mivel nem lett sikeres a paprikapalántázásom, ezért a piacon vettem négy, elég kicsike palántát, mentek a fóliasátorba. Megint vettem futóparadicsomot, kosárban, az is a fóliasátorban lóg már. A holy basil növénykék külön cserépbe kerültek, mind a nyolc, lassan, de azért nőnek. A közösségi kiskertben kinyílt az első fehér rózsa, boldog és büszke voltam, hiszen én vágtam vissza, s nem öltem meg! Meglódult a "fedge", vagyis a fonott fűzfavessző-kerítés, rendkívül bokros lett. A vadvirágos csík a kerítés mellett tele van margarétával... Minden nő, fejlődik, kezdődik a locsolás-szezon, a fóliasátor most már mindennapos figyelmet igényel.

Elkészült a takeverékem, öt, 25 grammos zacskót sikerült készítenem, mára csak egy maradt eladatlanul. Nagyon finom illata van, de vigyázni kell a bezacskózott teával, hamar porlik, ha nyomogatják a vevők. 


Az új kenyerem, a tengeri hínárral és porított tengeri ujjmoszattal gazdagított félbarna kenyér is sikeres. A porított ujjmoszatot a boltban lehet venni, az üvegcsén olvasott javaslat adta az ötletet, hogy kenyértésztához adagoljam. Ugyanis a kelp (Laminaria digitata) vagyis ujjmoszat, amely az Atlanti-óceánban igen elterjedt algafajta, azt írják, hogy "a legolcsóbb étrend-kiegészítő, multivitaminokban gyakran ezzel pótolják a nyomelemeket, az egyik legjobb természetes jód, kálium és ásványi anyagforrás". Mint kiderült, nem én találtam fel a spanyolviaszt, hínáros kenyeret készítenek Bretagne-ban is például, onnan a recept, Dublinban is van bolt, ahol kapható hasonló. Eddig ún. wakame, japán hínárral készítettem, de ha sikerül beszereznem, hamarosan a dillisk nevű, ír partokról való hínárt fogom felhasználni (mondjuk, nekem igen ízlik a wakame, csak a szárított változat elég drága, a dillisk pedig ugye, itt nő tömegével, ha tudnék tiszta partot, begyűjteném magam... Az lenne csak a fegyvertény, de egyelőre lusta vagyok keresgélni, és errefelé azért nem 100 %-osan tiszta a víz...)

***

A főnököm séfi poziciót ajánlott fel Emilie-nek, aki elfogadta. Drága gyermek... 23 éves, csipogó hangja megtévesztő, mert kőkemény leányzóval van dolgunk. Dolgozik, mint egy kisangyal, kedves, tehetséges, megvan a magához való esze, csak remélni merem, hogy nem őrli fel hamarosan a rázúduló munkamennyiség. Íme, egy kép, csípőből készült, éppen Emilie és Aniz beszélik meg az aznapi főznivalót. Emilie van baloldalt.


***

Ez pedig egy emlékfotó, magamnak. A szabadságról. München piacán, egy ajándékbolt előtt találtam ezt a sajátságos németséggel íródott táblát. A boltból két konyharuhával gazdagabban távoztam...



2015. május 18.

Újra itthon

S lám, máris eltelt az első két hét, lassan visszarázódom a rutinba, koránkelésbe, próbálom feldolgozni a változásokat, újra rendszert teremteni magunk körül. Most balról az ablakjavító emberek, Darren és David csiszológépének zümmögésnek nem nevezhető hangos morgása hallatszik, jobbról, az ablakon át a fűnyírógép zaja... Ideális állapot blogoláshoz. Az ihletet időnként hangos reccsenések törik meg, amikor valamelyikük lefeszegeti a régi keretet az ablakról. Elvileg ma, sokéves várakozás és reménykedés után pótolják, csiszolják és lefestik az új, eddig szorgalmasan beázó kereteket.

V. két hete dolgozik a Félmellűnél, egyelőre a betanulás időszaka tart, még fura neki az akadozó tömegközlekedés, a kantin hiánya. Azt már kitaláltuk, hogy legjobb, ha reggel elautózik velem a villamosmegállómig, lerakjuk a kocsit, aztán Dublinban egy megállóval lejjebb leszáll, mint én, végigballag a Grand Canal partján, s tíz perc alatt ott van az irodában. Hazafelé pedig busz, amivel eddig nem sok szerencséje volt, átlagban 1-1.5 óra alatt ér haza az esti csúcsforgalomban. Bár most talált egy gyorsjáratot, de ott pedig messze van tőlünk a megálló, s nem igazán boldog, hogy újabb húsz percet sétálnia kell. Titokban örülök, hogy lesz némi testmozgás az életében, próbálom rádöbbenteni, milyen szép is a világ reggel és késő délután, a friss levegő, a tisztára mosott zöldek, az illatok, a madárdal, de sajnos, nem élvezi. Már beadta a jelentkezését egy parkolóhelyre, oda sorállás van, nem tudja, mikor kerül rá a sor. Addig autózunk, koránkelünk együtt, s megpróbálom rászoktatni, hogy esténként emberi időben menjen ágyba. Vettem két kajás dobozt, uzsonnásdobok, modern design, rákattintható evőeszközzel, kis pekedlikkel a szószoknak, abba rakom esténként az ebédjét. A kiskonyhájukban van kávé, tea, csapból folyó bubis víz (!), hetente egyszer ingyengyümölcs, s ha úgy alakul, ki tud sétálni a közeli kávézók, vendéglők egyikébe enni.

Már az első napon értek sokkok az Üzemben: egy veszekedést követően (ami igencsak a vevők füle hallatára folyt), ahol a főnököm emelt hangon beolvasott Aoife Mary-nek, a séfnek, ráadásul igazságtalanul, ő felmondott. Azóta sincs új séf (főnökömnek, mint alkalmazónak nincs valami jó híre, az egyetlen érdeklődő egy próbanap után nem jött többet). Nekem ellenben segítségem került, egy Emilie nevű 23 éves leányzó, aki minden reggel fél 8-tól dolgozik a kezem alá, hála legyen ezért az Égnek, mert igen nagy segítség volt az elmúlt hetekben. Pénteken lett volna az utolsó munkanapja nálunk, de csütörtökön a főnököm megkérdezte tőle, hogy maradna-e, betanítás után séfi munkakörben. Emilie-ről fogok majd írni külön is, remek teremtés, addig is, a róla kialakítandó képhez álljon itt weboldalának címe, ugyanis fotózik (is):

www.emilielynam.com

Még tart az elsőáldozások időszaka, így az első pénteken csak Emilie segítségével voltam képes 18 tortát díszíteni, abból 7 volt olyan, ami több munkát, netán cukrászati munkát igényelt. Nagyon elfáradtam.Múlt pénteken 17 torta, abból 6 volt ún. novelty, vagy formatorta, vagy cukormázas babrálós. Majdnem minden nap túlórázások. Néha - bevallom - fogcsikorgatva dolgoztam, sőt, egy alkalommal, mantraként egy ismerősöm mondatát ismételgettem a fejemben, amit nekem írt, hogy ő azért is mindig "feldíszíti a tortáit, nagy odaadással" (fotós, grafikus). A vevőt nem fogja érdekelni, hogy fáj a térdem, hogy fáj a lábam a 11 talpon töltött óra után, nem érdekli a nyafogásom, a túlóráim (amit amúgy is kifizettetek), MUSZÁJ mindegyikre nagy figyelmet és odaadást szánni, ez a munkám, végül is, nem? 

Igyekszem korlátozni a nyafogások számát, tényleg igyekszem. Csak az, amiben reménykedtem, hogy szabadság után fokozatosan jön majd újra a nagy megterhelés, nem következett be. Nna.

Amúgy mintha kímélnének. Egy utolsó pillanatban megrendelésre került hatalmas, kétszintes, több mint 13 kilós tortát  idő/hely- és főleg hozzáértés hiányában elég csúnyán fedtem le, jött is a panaszos email utána. A mailt Ray továbbította nekem, ott agonizáltam fölötte. De egy szót sem hallottam erről főnökömtől, pedig úgy mentem melóba, hogy lekapja a fejem, biztosan. Sőt, kaptam tőle egy gyapjúsálat, amit ugyan úgy nyert valami pályázaton, de úgy gondolta, nekem jobban fog állni. Úgy álltam ott a konyhában megzavarodva, mint egy kutya, amelyik ellentétes utasításokat kap...

***

Tegnap kertészkedtem. Mondjuk, inkább egész nap aludtam volna, mostanság még az átlagnál is aluszékonyabb vagyok, de kényszerítettem magam, hogy kimenjek a kertbe, elültessek néhány növényt, s alaposan visszavágjam a Gileád balzsamát, amelyik már kezdte teljesen az uralma alá hajtani a kert naposabb sarkát. 35 deka teának való levelet szüreteltem le az ágakról, a közösségi kiskert kétféle mentalevelével akarom összekeverni, szárítani, aztán megpróbálom majd eladni a piacon, mint bioteát, ami köhögésre, légúti panaszokra jó.Rajongok a finom, fűszeres illatáért, tegnap a sok levágott ág között ülni, a leveleket tépkedni nagyon jó volt, közben kicsit az eső is rákezdett, amitől csak még erősebb lett az illatfelhő... Gondolkodom, hogy némi illatos muskátlilevelet is rakok hozzá, vagy az már túlzás volna?

A piacon egyébként megdicsőültem, vevőimnek hiányzott a kovászos kenyerem, most szombaton mind a négyet eladtam, pedig nem is volt megrendelésem egyre sem. Mesélte a hölgy, aki rendszeresen veszi, hogy próbálta máshonnan való kenyerekkel, de azok vagy túl savanyúak voltak az ízlésének, vagy túlságosan tömörek. Úgy tűnik, a háromféle lisztből összeállított keverékem mindenkinek beválik. 10 deka tönkölyliszt, 10 deka rozsliszt és 600 deka kenyérliszt kerül a két veknibe, és 40 deka kovász, ami fehér kenyérlisztet kap mindig etetéskor. Állatka ugyanis túlélte az Európán keresztüli hurcolást, a többszöri etetést "idegen"' lisztekkel, él és virul. A sütisütésre elég nehezen vettem rá magam az első hétfőn (pedig volt megrendelés, hajaj), de a kenyérsütés minden egyes alkalommal - főleg, ha sikerülnek a veknik - nagy örömmel tölt el. S főleg amikor felvágom, s látom azokat a csodás lyukakat, a szálasan széthúzott bélzetet.... az az illat! Nincs is ennél jobb, kérem szépen.

Most pedig néhány kép, növényekről. Sopronban fényképeztem őket, telefonnal. Az ösvényről sem kellett lelépni, ilyen szépségek nyíltak a tavaszi erdőben: 











2015. május 4.

Szabadság utáni punny

... és kedvetlenség, a muszáj-ok okozta ennui, vagy mi, a naplóba, az út során összegyűjtött papírkák ragasztgatása, friss emlékek idézgetése - tényleg ott voltunk, tényleg megtörtént... A meglódult kert és a sok szín vigasztal azért, s holnap új kezdet is: V. dolgozni kezd a Félmellűnél. Remélem, jó korszak indul.

2015. április 30.

Bp - Sopron

... Sopron - München - Bühl - Nürburgring... Ez utóbbi éppen zárva, 4 óra múlva nyit... Kicsit dőlt a gőz a fülemen, de most már berendezkedtünk a várakozásra, Nürburg falucskában, a vár alatti vendéglőben. Végül is, van könyv, kötés, a kocsiból lehet hallgatni a lent dübörgő autókat, akik miatt mi most nem mehetünk körbe... Tegnap még reggel 9 órai nyitást írtak, mire ideértünk, 17:15 lett belőle... De talán addig eláll az eső és száraz lesz a Nordschleife.

2015. április 22.

Már egy hete

Budapesten vagyunk, jobbára evéssel és találkozókkal töltve az időt. Az idő kegyes, kellemes tavaszi meleg van, s esőt is csak egyszer láttunk. Remek helyeken voltunk enni, voltunk a hagyományos Locsolótúrán is, amit egy ötéves kisgyerek kezét szorongatva tettem meg... Izzasztó volt! Főleg az elmosott, leomlott ösvényrészek miatt.


Budapest a régi, nem változott, a Duna továbbra is félelmetesen nagy a Liffey-hez képest.


S kaptam egy üveg magyar whisky-t, melyet félretettem az 50. születésnapomra. Egyikből sincs még egy, meg kell becsülni!

2015. április 14.

2015. április 13.

9. nap

Lienz-től már mondhatni, ismerős vidéken jártunk, mert voltunk itt, a csodaszép 111-es úton pár éve. Nem mentünk messzire, csak Szlovéniáig, Bled taváig. Fura volt, mert az utak minősége átcsapott ismerősen hepehupásba, s már csak egyféle benzinkút volt az út mentén. Bled kastélyát néztük meg először, majd kiadós ebéd, miközben a Health and Safety-nek fittyet hányó építőmunkások bravúrjait figyelhettük. Még sosem dolgozott toronydaru pontosan a fejem felett... Szállást adhoc módra találtunk, régi pártvilla, Tito rezidenciája, nagy, kongó szobákkal, csodás kilátással...