2014. április 14.

Tavasz!

Nagy a nyüzsgés a kertben: kékcinkék, széncinkék, erdei pintyek, vörösbegyek és egy feketerigó pár jár be, enni és fészekrevalót gyűjteni. A rigók a szél által halomba gyűjtött, már-már bomlófélben lévő, szálasra szétesett leveleket szedik fel, a cinkék inkább a virágkosaraim külsejét borító puha szalmaréteget tépegetik, s pár perces tépegetés után kövér bajuszravalónyi anyaggal távoznak. Az etetőn is nagy a forgalom. A sirályok is hangoskodnak, a minap kettő vagy negyedórán át kiabált (udvarolt?) egymásnak az egyik ház tetején. Ugyan minden virágzik, a közösségi kiskertben is meglódultak a növények, s napközben szépen süt a nap, azért még hűvös van. Sokat fúj a szél, pedig olyan jó lenne már egy kis meleget érezni a hátamon. 





Mint kiderült, a kiskertről Hannah blogot vezet, így ott lehet megnézni a képeket: http://www.headlandscommunitygarden.blogspot.ie/. A rám testált cukkini magok közül még csak egy kelt ki, a paprikákból már többen jelezték, hogy életben vannak, s kidugták a fejüket a kis komposzttömbből, amibe beleültettem őket. Szabadság alatt majd Trish-re bízom őket. A melegházban már lassan beteltek az ágyások... főleg babot, borsót, és répát ültettek. Egy kicsit minden olyan amatőr módra folyik, terv nem született, hogy mi hová kerüljön, és igazából nincs senki, aki terelgetné a lelkes ültetőket. Orla és Fran, akik már tapasztalt kertészek, inkább a saját maguk kiskertjével vannak elfoglalva, s úgy tűnik, a vezető szerepét senki nem akarja felvállalni.

Megvettem, és a hétvégén elültettem a két rózsatövet, amit a kiskertbe ígértem. Eredetileg olyat szerettem volna, ami edényben van, fel van nyírva, s kis fácskaként díszítené a kiskert bejáratát, de rájöttem, nincs nyolcvan euróm két rózsatőre... Inkább ún. talajtakaró rózsákat vettem, barátságosabb áruk volt, és mindkettő - a cédulájuk szerint - jobban tűri majd a kevésbé kedvező körülményeket, mint egy kényes rózsatő. Ugyan földigilisztában bővelkedik a kiskert és a körülötte lévő "green" talaja, azért hamar kiderült, építkezési szemét borítja ezt a részt (is): rengeteg kő, nylonzacskó darabok és egy üres krémes tubus került elő, míg a töveknek kiástam a gödröket... Azért remélem, megmaradnak a rózsák.

Magunknak mentákat vettem, és fűszernövényeket. A kertre ráfér majd egy alapos takarítás, a télen felgyűlt leveleket, törmeléket ki kell majd söpörni a sarkokból. A Húsvét hétvégéjét megpróbálom munkamentesnek megtartani, s talán majd, akkor... Nagy meglepetésemre Nagypéntek is szabadnap lesz, négy napra bezár az Üzem. Így pénteken lesz időm a piacra sütni. S talán elmegyünk valahová, autózni egy nagyot.

Tervezgetjük a piac fennállásának 50. évfordulóját. Én azt javasoltam, újítsuk fel a régi, az alapításkor elhelyezett táblát, és csináltassunk mellé egy másikat, az új évforduló emlékére. Egyelőre úgy néz ki, egy átlagos piaci napot teszünk majd ünnepivé, ingyen teával-kávéval, sütikkel, feldíszítve az épületet, és egy másik alkalommal pedig a piac tagjai együtt elmennek valahová egy ünnepi ebédre, egybekötve az ebédet valamilyen kert- vagy arborétumlátogatással...

2014. április 9.

Nyaff-nyaff

Széklábfaragás van, kérem szépen. Az Üzemben gyártom tucatszám a tortákat, Katie segítségével, mert szerencsére felvette a főnököm, így májustól munkatársként, és nem csak gyakornokként számíthatok rá. Én délelőtt faragom a széklábakat, ő délután. Alkotó munka nemigen folyik, ma ugyan megpróbáltam egy elég semmilyenke torta szélét szépre dekorálni, erre megkaptam, hogy ne csináljam, mert. Csak egy habcsíkot akartam ráhúzni a tetejére, körben, a szélén, hogy a harminc eurójukért legyen anyag a tortán, de nem szabad. Legyen minden "egyszerű". Nem mertem belekezdeni abba, hogy az "egyszerű" és az "odahányok valamit" között van némi különbség, hagytam a fenébe, mert megtanultam, hogy vitatkozni, nemet mondani nem szabad. Végül is, azért fizet, hogy azt csináljam, amit mond.

De. A széklábfaragás, és a faragandó széklábak mennyisége, és a "mindent-gyorsan-most" miatt nyafogtam eleget, V.-nek, s mindenkinek, aki botor módon meghallgatott, amíg egy igen kedves ismerősöm, akivel mindig jól megmondjuk egymásnak, hogy mit kellene csinálnunk, megmondta, hogy nyafogok. S tényleg. Az alkalmankénti igen korai bemenések, pénteki 12 órázások gyümölcse eléggé kárpótol azért, hogy időnként hajlandó legyek csipás szemmel üldögélni a LUAS-on, félig ébren, a többi, ablaknak támasztott fejű, szúnyókáló koránkelővel. (Lám, más is csinálja, nem?) Lesz belőle utazás, autóba benzin, könyv, jó kaja. Fújja fel, ha széklábat akar, széklábat kap.

Ezért kissé elmaradtam a blogolással, örültem, ha a hétvégi újságot ki tudtam olvasni apránként. A Slice nyitása utáni roham így, egy hónap múltával enyhül kissé (lekopogom), úgyhogy most várok, reményeim szerint fog még normalizálódni a helyzet, a többi kellemetlenséget pedig a munkával járónak kell tekinteni.

Evvan. Amúgy minden rendben, élünk, virulunk, de most vár három fűszernövény elültetése.  

2014. március 24.

Meglepetés

Ezt a rövidke videót most találtam a neten az Üzemről, elég régi, mert még nem Ray, hanem Jasper volt a séf, és Tim is dolgozott hétközben, s még nem a hallgatók fejét tömte okosságokkal a Trinity egyetemen... A komor tekintetű csészepakoló bizony én volnék.

Short and sweet :-) Mármint a film, haha.

2014. március 23.

Csupa újdonság

Munka volt kérem, de majd' két hete, kedd este az utolsó adag Bob is elkészült, V. segített csomagolni, és szerda reggel vitte a sofőr az Electric Ireland főirodájába. Nagy meló volt, de túl vagyok rajta. Örömmel fogom elkölteni, amit ezért az 1260 sütiért kapok. Majd.

Közben megkezdte működését az Üzemben új managerünk, aki pasi, a neve Miceál (Mihól-nak ejtik, de a hivatalos papírjain Michael-kánt szerepel). Nem tudom még, mit gondoljak róla, V.-vel egyidős, férje van (már rendelt is tőlem sütit a férj 40. születésnapjára) és ezelőtt tíz évig volt a L'Gueuleton managere Dublinban, ami egy igen pöpec étterem, különösen az Üzemhez képest. Úgy tűnik, szabad kezet kapott, mert elsőnek eltörölte a kötelező fekete pólót a dolgozók számára (low hanging fruit - morogta V., ami valami olyat tesz, hogy ez nem egy nagy engedmény, de majd fene nagy népszerűségre tesz szert köztünk.) Aztán virágokat vett az Üzemnek, mondván, kell ide egy kis élet. Majd megkérdezte, hogy csinálnék-e makramé virágtartókat az Üzemnek. A válaszom még nem hangzott el... Ébren töltött óráim nagy része amúgy is az Üzemmel telik...

Közben megvolt az első 12 órás műszakom a Slice megrendeléseinek hála. V. próbál okítani, hogyan kezeljem a válsághelyzeteket ezután, mert semmi kedvem a hosszú napomon (sem) még további sütések miatt bent maradni, s valahogy el kell érnem, hogy ne is várják ezt el tőlem. Ray olyan nyegle módon érdeklődött, hogy megcsináltam-e már a Slice tortáit, mintha soha nem dolgoztunk volna együtt péntekenként, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mennyi a meló ezen a napon, amikor gyakorlatilag két napra előre sütök és dekorálok. Számos kérdés is felmerült bennem ezzel kapcsolatban, az egyik pl. hogy ha a túlórában lesütött süteményeket a Slice adja el, vagyis az termeli a bevételt, akkor hogy-hogy a túlóráimért majd az Üzem fizet - vagy hogyan?! Mert az Üzem és a Slice két külön cég, külön számlákkal, két külön csoportnyi alkalmazottal, én vagyok a metszet...

Nem tudom. Meglátom. 

***

Kaptam további felkérést a főnökömtől sütidekorálós óra tartására. Azt mondta, az első tetszett az embereknek. Nagyon gyomorszorongva tartottam az elsőt, volt is pár bénázásom, szerencsére Claire, a séf, aki szintén részt vett az okításon, kisegített. Nem volt pl. előkészítve hosszabbító a hat keverőgéphez, az asztalokat is rosszul helyeztem el, egymás mellé, mögé, nehézkes volt odaférni minden asztalhoz, hogy oda tudjak hajolni a sütik fölé, s ilyenek. De nem volt gond három órán át dumálni, sütni,  magyarázni, együtt dekorálni a résztvevőkkel. Ha az alaptechnikákon kívül még továbbiakat is be akartam volna mutatni, nyugodtan elnyújthattam volna még egy-másfél órával. Ketten közülük határozottan szép sütiket rajzoltak elsőre, s mindenki boldogan vitte haza a dekorált kis sütijeit, s a maradék tésztát. Volt, aki vissza is írt, hogy mit sütött belőle másnap.

***

Szt. Patrik-napon, életemben először nem néző voltam, hanem felvonultam! Stepaside, a piachoz közeli "falu" kérte fel a piacot, hogy küldjön képviselőket a parádéra - Stepaside első Szt. Patrik-napi felvonulására. Hatan vállalkoztunk rá. Előző nap - ilyet sem csináltam még - ételfestékkel megfestett, tehát nem kirajzolt, csak színesre gyúrt - sütiket sütöttem: fehér birkát, zöld lóhere- és narancssárga virág alakúakat. A csomagolásukhoz fűztem egyet-egyet a piac névjegykártyáiból, s ezt osztogattam kosárból a nézőknek. Nyomorúságosan kevés volt a harminc csomag! Ugyanis akkora tömeg jelent meg a faluban, hogy csuda. (Még Rathfarnhamból is jöttek felvonulók, egy ukuleléken játszó csoport, vagy tizen.) Ráadásul valahányszor kinyújtottam a kezem benne egy zacskó sütivel egy-egy gyerek vagy anyuka felé, tíz másik ugrott oda...


Szép idő volt, nem esett, csak borús volt, sajnos, fényképezni nem tudtam, a telefonnal készített kép nem adja vissza, hogy mekkora tömeg volt... Az egyik vevőnk, Lettie, a Munkáspárt helyi képviselője, aki a parádé levezetője volt, egy mikrofonnal rohangált a sorok között, s minden felvonuló csoportról mondott pár mondatot. Engem név szerint is kiemelt, hogy a helyiek már biztos ismerik a sütijeimet... égett a fülem, de azért jól esett. Még mindig emlegeti azokat a kislánysütiket, amiket az egyik jótékonysági megmozdulására, a LauraLynn Alapítvány javára rendezett összejövetelre csináltam neki pár éve.

***

Ma pedig autózni mentünk Toy-jal, vagyis V. Coupé Fiatjával, vittük Trish-t is. Az autó a kettőnk számára fenntartott Popsika névre hallgat, hála az első lámpabúrái formájának, de az íreknek "Toy", V. "játékszere". A kéz alá simuló, szép íves búrát a legenda szerint az egyik tervező a felesége fenekéről mintázta. De Popsika hátsó fele is csinos, nemcsak a búrái. Sőt, minden szögből csinos, meg is fordulnak utána a népek, s sárga színének köszönhetően pedig könnyű megtalálni a tömött parkolókban. Ma lementünk vele Laragh-ba, át a Sally Gap-en, ahonnan az előző este behavazott (!) csúcsú hegyekre lehetett látni. Még minden barna a fennsíkon, a szél hidegen vágott, ennek ellenére tele volt az út szabályosan vagy kevésbé szavályosan közlekedő biciklistákkal, turistabuszokkal. Csináltam pár képet:



Glendalough felé autózva, egy karácsonyfát találtunk az út mellett: teljesen feldíszített fenyő lehetett valamikor, de a szél már letépte róla a dekoráció nagyját, ezek szétszórva hevertek a fa körül a fűben. Párat megpróbáltam visszaaggatni rá. Az egyik ágáról kissé már megfakult Mikulás lógott fejjel lefelé, kiváló fotótéma. A tábla szerint a fa egy bizonyos Roisin-é, és kora decemberben állították. 


A biciklisek kerülgetése után a Wicklow Heather-ben ebédeltünk Laragh-ban, ahol a pletyka szerint magyar séfek is dolgoznak. Ki tudja, mi az igazság, de az biztos, hogy még nem láttam ételre dekorációként szórt paprikát ír étteremben sehol, csak itt... Hm, hm.... Nagy adagokat adtak, az igen méretes pisztráng harmadát otthagytam a tányéron. Popsika méltó társaságban állt a parkolóban, egy éppen szerelés alatt álló csodaszép Jaguár E-type mellett, közösen fényeskedtek a napon. 


Most pedig lazítás. Holnapra némi munkát és magvetést tervezek, amivel alighanem megkéstem már, de hátha még utolérem a többieket, s idővel elültethetem a paprikapalántákat a fóliasátorban. Magyarnak titulált, közepesen csípős paprika-magot találtam a boltban (Hungarian Hot Wax), állítólag ilyesmik fejlődnek majd a magokból:


2014. március 4.

Boldogság

... az, amikor az ember váratlanul bogarászó sárgafejű királykát pillant meg az ablakból. Aki karnyújtásnyira zavartalanul fürkészi végig a (virágzó!) bokor leveleit, s néha kolibriként lebeg a levegőben.. Majd megül az ágon, nézeget, így meg lehet csodálni a kis aranyló csíkot a fején.

***
 
Ma stresszes nap volt, kibírtam, de a gyomromban nehezen ült el a remegés. Még a LUAS megállóban is járkáltam fel-alá, hajtott az adrenalin. Itthon aztán sütés. Holnap dekor. S holnap este staff meeting, este 8-kor, bumszlizhatok vissza a városba. Az új manager bemutatkozik, megtudjuk a változásokat, amelyek eddig csak pletykaként terjedtek. Csütörtökön dekorálás ezerrel, hogy pénteken be tudjam vinni a maradék Bobokat, hogy kedd reggelre be tudják őket csomagolni a lányok.

Aztán gőzerővel sütés Szt. Patrik-napra.

De ma Húshagyókedd, vagyis Pancake Tuesday, tehát a vacsora palacsinta. Georgina Campbell The best of Irish Breads and Baking c. könyvét idézem: "Egészen a legutóbbi évtizedekig a böjt idejét olyan komolyan vették Írországban, hogy nemcsak a húsról, de a tojásról és a tejtermékekről is lemondtak erre az időre. A húshagyókeddi palacsintakészítéskor használták fel az előző napokról megmaradt tejet, tojást.

A legtöbb ír család ma is palacsintát eszik Húshagyókedden, s a legtöbb politikus számára kihagyhatatlan népszerűsítő lehetőséget jelent, hogy magukat palacsintasütés közben fotóztassák, lehetőleg mosolygós szavazók körében. A palacsinta árusítása pedig a vendéglőknek, kávézóknak jelent szép extra bevételt. (Így igaz.)

A régi húshagyókeddi tradíciók már családiasabbak. Az első palacsinta feldobásának kétes dicsősége a ház legidősebb hajadon leányát illette, aki - ha ügyesen dobta, forgatta meg a palacsintát - a jövőben "a legjobb fiút" foghatta meg magának, de ha mellédobta, vagy a serpenyő szélével kapta csak el a palacsintát - mert valaki, mondjuk, meglökte a könyökét -, akkor az elkövetkező egy évben biztosan nem talált párra. Ha sikerrel járt, annyi szeletre vágta a palacsintát, ahányan voltak a háznál, s kiosztotta közöttük - hadd részesüljön mindenki a szerencséjéből.

Néha a családanya jeggyűrűjűt csúsztatták az első palacsinta kisütéséhez bőven kiöntött sűrű tésztába: az, akinek a gyűrűt tartalmazó szelet jutott, nemcsak hogy párra, de kiváló párra talált majd a babona szerint."

2014. március 2.

Hóolvasztó március

Hó ugyan sehol... csak sok eső, és még több szél. Erős szél. Galambbúgás, rekedten. A madaraknak kitett magot kétpofára zabáló gerlék. Erdei galambok. Azok a sokat emlegetett kövérek. Gőzerővel tavaszodik. Végre!

***

Vészesen közeledik az új hely, a Slice megnyitása. Naná, hogy az újságból tudtam meg, mert Ray és a főnököm csak olyan ködös célozgatásokkal élt, hogy "talán március közepe", "talán két hét...". Fel kell kötnöm a gatyát, mert ugye, oda is kell majd sütni. Kicsit félek ettől, mert minden péntekem pokolian zsúfolt, nem tudom, hogyan illesztek be oda extra sütéseket. Ők úgy képzelik el, hogy négy torta helyett mindig hatot rakok a sütőbe... Ezekról hétközben kell majd gondoskodni, ha mindenre akarok szakítani időt, mert pl. most pénteken pl. 5 órán keresztül csak dekoráltam, 2 ún. egyedi tortát, és kilenc egyszerűt. De majd csak lesz valahogy, legfeljebb marokszám tépem ki a hajamat. Claire, aki Ray helyett lesz a szakács az Üzemben, néha mutatja, hogy "Mély lélegzet, belég, kilég..." Majd lenyugtatjuk egymást. Ő mindig nyugodt, arc- és szemöldökrángatózás nélkül fogad minden utolsó pillanatban beérkező szendvicsrendelést, legfeljebb a végén látom, hogy nagyot sóhajtva leereszt.  Nekem ez még nem megy. De tanulom!

Közben még mindig a nagy sütimegrendeléssel küzdök, már "csak" 590 van hátra, ezért csak ennyi, mert a kérésükre, miszerint beleférne-e még plusz 120 hétfőre, nemet mondtam. Így is ezekkel van tele majdnem minden napom. A piacra a kovászos kenyéren kívül csak a kötelező scone-okat sütöttem le most pénteken, mást semmit.

A kovászosban most már megvan a rutinom, azt hiszem. Végre sikerült kitalálnom a legmegfelelőbb kelesztési módszert. Csütörtök délután, munka után keverem ki, Őrnagy Úr segítségével, aki vagy húsz percig dolgozik a tésztán. Azért még "megcsapkodom" a tésztát, a végén, csak hogy érezzem, azt a fnom, puha simaságot a kezem alatt, a kenyér bőre alatt feszülő buborékokkal. 

Utána már a kosarában hűtőbe kerül a kenyér. Pénteken reggel, munkába menés előtt V. kirakja a pultra, és úgy 9 órát kel szobahőmérsékleten. Ahogy hazaérek, sütő begyújtva, benne a gránitlappal. Félóra forrósodás után - ahogy egy videón láttam -, gyengéden szilikon sütőlapra fordítom ki a kenyeret, így nem hirtelen borul ki a lapra, hanem gyengéden ki- és leereszkedik magától. Nem söpröm le róla a lisztet, hadd maradjon meg rajta az öcsém által pángalaktikus galaxismintának titulált spirál :-) Jó mélyen belevágok a kenyérbe, hadd emelkedjen meg szépen, alaposan telefújom a sütőt vízpermettel, belódítom a kenyeret a gránitra (sütőlappal együtt), s szépen megsül az előírás szerint. Utána megcsodálom, hallgatom, ahogy pattog a kérge, megölelgetem, ruhába csavarva, mert kellemesen melegít, éppen csak nem dorombol. A piacon négybe vágva jobbára elfogy, ha marad belőle, szombat esti vacsora nekünk, vajjal, sóval.

S vannak mellette más megrendelések, és közeledik a Szt. Patrik-nap is... Tele a fejem!

***

De a naptárba már bejegyeztük a szabadság idejét, április 27-május 11, repjegyek megvéve, konferencia bejelölve - V. ugyanis az utolsó héten konferencián vesz részt. De azért igyekezünk időt szakítani akire/amire csak lehet.

Ahogy írtam, gőzerővel tavaszodik. A kertemben is. A tree fern finom, szőrös közepén hét kis dudor vár arra, hogy az idő még melegebb legyen. V. kitalálta, hogy még egy régi gumit rakunk alá - megemelni hogyan fogjuk, még nem tudom, de az ötlet jónak tűnik. Így a növény mozgatható marad, de több földhöz jut.

Margaret Merril, a  fehér rózsa friss levelei egyre nagyobbak. Willie némelyik muskátlija egész télen csak erősödött. Kettő már virágzik... Sőt, abba se hagyták a virágzást, valami színes mindig volt rajtuk.

A medvehagymák már kisujjnyiak, a többrétegű cserepemben pedig úgy döntöttek a növények, hogy nem várják ki a sorukat, hanem egyszerre megindult benne minden. Még nem tudom, hogyan fogják elviselni egymást, de jelenleg tulipán-, krókusz- és nárciszlevél egyaránt tolakszik helyért a cserépben. A dipladéniám virágzik (ablakon belül), az amarilliszt megint csak nem merem szétbontani, mert mire  elhaltak a levelei, megjelent két (nem, három!) hatalmas bimbó. Most már nem merem megbolygatni... Az első gumó már lassan 12-13 éves!

***

Claire kolléganőm ajánlására néztem meg a www.play.com oldalt. Azt mondta ugyanis, hogy néhány könyvet olcsóbban kapott meg ott, mint az Amazonon. S valóban, találtam párat, ami láttán felcsillant a szemem. V. is örömmel fedezte fel az egyik kedvenc sorozatát (Coupling) meglepően jó áron. Nem minden könyv olcsóbb ugyan, de a szállításért nem számolnak fel semmit. A kiszolgálás remek volt, három nappal később megérkezett az első megrendelt könyv. Igaz, azóta is emailekkel bombáznak, ajánlatokkal, ötletekkel. Ezeket már az Amazon esetében is olvasatlanul töröltem.

De itt rátaláltam egy régóta keresett könyvre, amit az Amazonon jóval drágábban mértek... Maurice Mességué francia füvesember második könyve, angolul: Health secrets of plants and herbs. Az elsőt (Kitchen herbal) még Sheilától kaptam meg, amikor a konyhában a szakácskönyveit tizedelte. Ez recepteket tartalmaz a világ minden tájáról, s mellé ismertetőket fűszernövényeinkről. Érdekességek, mire használhatók azok a fűszernövények, ha nem csak a levesünket, ételeinket akarjuk gazdagítani velük. Abban a reményben, hogy a közösségi kiskertben lesz hely fűszernövényeknek, rákerestem az első könyvére is. Megvolt, olcsón! Óóóó, remek. Tegnapelőtt érkezett meg a könyv, kiváló állapotban, kerek 4 euróért. Azóta bele-bele lapozgatok, s örömködöm. Részletes felhasználási tanácsok a 100 legismertebb, laikus számára is könyen kezelhető, nevelhető növényről (a mérgező növényeket meghagyja a hozzáértőknek, ezekről nem ír.) 

Mességue-t sokan sarlatánnak tartják, sokan esküsznek rá, sokan fordultak hozzá segítségért, hírességek is, és persze, a kevésbé ismert emberek. Sokszor vitték bíróság elé, amiért orvosi képzés nélkül ajánlott kezelési módszereket. Gondolom, ezen átmegy minden füvesember. Ez nem tántorított engem el a könyvtől. Még emlékszem gyerekkoromból egy könyvre, Fűben-fában orvosság címmel. S mert gyógyítottam már a fülfájásomat olivaolajba nyomott fokhagymalével. Gyulladt, dagadt térdet zúzott kelkáposztapakolással. Vagy amikor a házbéli néni köhögésemre meggyszárteát javasolt. Ártott? Nem. Használt? Igen.

Úgyhogy ide nekem ezzel a Mességue-könyvvel. Akit érdekel, íme egy ismertető angolul róla és munkásságáról.

Részletes tanácsokat kapunk arról, hogyan készítsünk gyógyító főzetet, tinkturát, öblögetéshez alkalmas folyadékot ezekből a növényekből. A férfi Franciaország Gascony nevű tartományában született (mint d'Artagnan), ami határos Baszkfölddel (tehát szeretjük) s keresztelőjén - mint minden ottani gyermeknek - fokhagyma gerezdet érintettek az ajkához. A környék híres növénye ez, s a Lomagne-i fokhagyma például eredetvédett. Szívéhez ez áll legközelebb, s erről is ír a leghosszabban a könyvben. Ennek a használata nálunk nem lesz gond! Kedvesen figyelmeztet arra, hogy a rendszeres fokhagyma fogyasztás igen jó a szervezetre nézve, de megölheti a társasági életünket...

Úgy gondolom, ha ártani nem árt, akkor miért ne használjam pár receptjét. A főnököm a nevem alatt (öööö) felrakta az új menüre, kollégáim pedig inni kezdték azt a kurkuma-teát, aminek receptjét Chili és Vanília útján a 101cookbooks blogról vettem, s Ray esküszik rá, hogy kezdődő nátháját ennek segítségével győzte le...  101cookbooks.com amúgy igen remek blog, nemrég például a torma előnyeit tárgyalja egy angol nyelvű, régi magyar receptkönyv kapcsán... 

***

Kedves olasz kávézónk, a Sapori de Campo di Fiori megszűnt, és hosszas átépítés után nemrég új tulajdonosok nyitották meg Carpe Diem név alatt. Egy séta során találkoztunk is velük, amint éppen az épület előtt lazítottak. S azóta már törzsvendégek vagyunk. Mindketten séfek, s csupa új olasz(os) ételt ígértek. A kávéjuk remek, a tálalás friss és modern, s az áfonyás-narancsos tortájuk ötletét lenyúlom majd az Üzem számára. Végre újra van hol enni vasárnaponként! V. ízlésének kicsit túl sok a lila dekor a kávézóban, de nekem tetszik. Legszívesebben leghátul, a védett sarokban lévő asztalnál ülök, de sajnos, mindig nyitva van a bejárati ajtó, és a hideg azért oda is behatol, vagy csak én vagyok ennyire érzékeny? A WC az emeletre költözött, s mára rendbehozták az önálló életet élő wc-ülőkét is, ami hajlamos volt váratlanul az ember hátára csapódni. A papírhoz csak erősen kitekert felsőtesttel lehet hozzáférni, de ez legyen a legnagyobb panaszom. 

A pult előtt kényelmes bárszékeken ülve nézheti az ember, ahogy a hűtőpulton kis fakkokban felhalmozott friss zöldekből elkészül a kajája. A mai tonhalsaláta első falatjainál egyszerűen muszáj volt felnevetnem, olyan finom volt a grillezett, csíkokra vágott paprika, olyan remekül harmonizált az olívaolajos öntettel, s nem volt olyan durván ecetes íze, mint annak a görög paprikának, amit az Üzemben használunk. Jókora adagot kaptam, spenótlevelekkel, olívabogyókkal, s mellé még kicsi kenyérszeleteket is, kísérőnek. 

Barátságos hely, világosabb, tisztább benyomást kelt, mint a régi elrendezés szerinti kávézó. Nem árulnak semmit elvitelre, mármint bort, kávét, ilyesmit, alighanem ezt meghagyják a szemközt lévő, más kézben lévő Campo di Fiori Ristomarket-nek. Akármikor mentünk eddig, még mindig zajlott odabent az élet, de azért nekünk is jutott hely.

***

Focis csont nélkül átment a műszakin. Hamarosan át kell adnom új tulajdonosának. Tip, az őrző-védő birka feladat nélkül marad. Búcsút intek a H-betűnek és a baszk birka matricának. S annyi, de annyi emléknek.... Drága kis Focus-om, hiányozni fog. Jó, jó az a Giulietta, de még nem szeretem annyira, mint Focist...

2014. február 24.

100 nap boldogság (www.100happydays.com)

Most a fenti fel- és kihívás járja köreit a Facebook-on és máshol, s büszkén jelenthetem, hogy nekem jegyezgetni sem kell, a napi boldogságadagom rendesen megvan, köszönöm szépen. Kis bosszúságok és aggodalmak ellenére is.

Égi jelekkel fűszerezve! A minap, este autóztunk V.-vel kifelé a városból, amikor éppen arról beszélt, hogy egyre jobban foglalkoztatja egy, Toy-jal majdan megteendő európai autós túra ötlete. Aminek előfeltétele az a Dublinból Spanyolországba menő kompjárat lenne, amiről már egy ideje rebesgetnek különféle weboldalakon. "Átkompoznánk Santander-be - mondta éppen, míg a szélvédőt rendesen verte az eső - "s aztán eltöltenénk Bilbao-ban, Getxo-ban két napot". Ezt mondta, miközben lassan utolértük az előttünk menő Seat-ot, s megláttuk a hátuljára ragasztott matricát: "Te, ez egy birka!" - kiáltottan fel. "Tényleg!" - hajolt előre, s én már szinte ugráltam az ülésen. Pontosan ugyanolyan fekete baszk birka-matrica volt a kocsira ragasztva, mint az enyém. 

Nincs mese, menni kell. Ilyen égi jellel megtámogatva nincs is más választásunk, ugye?

***

S a másik örömforrás az volt, hogy végre sikerült egy minden szempontból tökéletes kovászos kenyeret sütnöm, á la Bertinet. Nem lett cukorka alakú, nem durrant szét, a belseje szép lyukacsos, az illata kellően savanykás, a mintázata szépen megmaradt a tetején - nagyon boldoggá tett. Kép a Facebook-on található.

Vagy a meglepetés, ami akkor ért, amikor felfedeztem, hogy még van otthon olyan márkájú és színű fonalam, ami a mostani csipkekendő befejezéséhez kell. Előtte szomorúan vettem tudomásul, hogy a fonalas boltban nincs Ravelry Red színű Malabrigo márkájú fonal, és ha megrendelik is, sokáig eltarthat, míg megérkezik. Otthon aztán turkáltam egy kicsit a fonalas zacskóimban, s előkerült az a kendőkezdemény, amit úgy egy éve abbahagytam, mert a minta és a fonal nem passzoltak egymáshoz sehogysem. Nézem a fonalat, hm, ez Malabrigo... A színe is olyan, amilyenre szükségem lenne... Létezik, hogy belekezdtem egy kendőbe egyszer már, egy ugyanilyen fonallal?

Létezik. Megesett az, ami egyszer már megtörtént velem, egy gyűrű kapcsán. Elfeledkeztem arról, hogy már vettem ilyet, s mert annyira tetszett, vettem belőle még... Így van két egyforma gyűrűm, s most így találtam pontosan olyan fonalra, amilyet egykor, a színétől, tapintásától elvarázsolva levettem a a polcról a fonalas boltban - s aminek megvételéről mára elfeledkeztem...

***

Sajnos, bezárt a lengyel pékség Bray-ben. V. vette észre a "kiadó" táblát, amikor arra sétált. Sajnáltam nagyon. Középkorú lengyel házaspáré volt, nagyon finom sütiket sütöttek. Nem gyakran, de azért vásároltunk náluk. Csak azt remélem, máshol, jobb helyen újra nyitnak. Az Albert Walk, ahol voltak, eldugott, félreeső kis utcácska, kicsi forgalommal...

Egy másik kávézó is feladta, s mintha egyre több lenne az üres bolthelyiség Bray-ben is. Ez egybevág az újság mai hírével, miszerint nő a kiadatlan bolthelyiség száma. Az én álomboltocskám épületére több hónapja kikerült a Sale Agreed tábla, várom, mikor változik a felirat Sold-ra, s kezdődik meg rajta valami munka.  S főleg, hogy mi lesz belőle...