2016. április 11.

12.

Jobban vagyok, fizikailag is, lelkileg is, küzdök a porhalommal, a néha meglepő helyeken felgyűlt pókhálókkal, s az "ezt-hova-tegyem-mert-nincs-helye" dolgokkal, így szabadság előtt, lassan már az útra készülődve. Két, a porszívóval előadott küzdelem között rakosgatok, szelektálok, s közben régi napló kerül elém, s beleolvasok. A lapjain még élsz és beszélsz, s hihetetlen, hogy az akkor karonülő kisfiad félig kész emberként tavaly itt járt, ahol te is egyszer, a hosszúra nyúlt fiú, akinek az arca téged idéz.

2016. március 31.

Bejelentkezés

Nem volt kedvem írni az elmúlt egy hónapban. Most sincs, ez csak életjel. Aggodalomra semmi ok, egyszer majd visszatér az írhatnékom, s akkor jövök megint.

Addig is, a vágány mellett tessék vigyázni.

2016. február 29.

Egy plusz nap

Egy plusz nap, tessék jól kihasználni, figyelmeztetnek a lapok. Úgyhogy már bekevertem a sütitésztát, megtömtem a mosógépet, s most blogolok. A kert felől behallatszik az esőcsatornában csöpögő víz ütemes kopogása, ugyanis odakint szakad az eső nagy tavaszi lendülettel. S mellé hideg van. Volt néhány fagyos, hideg nap februárban, de hó nélkül, és a kinti vödör víze is csak egyszer fagyott be. Továbbra is minden virágzik, és a madarak is már a tavaszi énekükkel hangoskodnak a kertben.

Tegnap ünnepeltük a 18. házassági évfordulónkat. Egy közeli, nekünk kedves fogadóba mentünk ebédelni, ez volt V. egyik javaslata. Ehhez a helyhez sok kellemes emlék fűz minket. Egyszer három házassági évfordulót ünnepeltünk ott, két másik párral. Az ebéd laktató volt, házias, flancok és újítások nélküli. Jóleső volt üldögélni a jobbára idősebb vendégekkel teli napos teremben, kibámulni a kertre, a nevekkel, dátumokkal összekaristolt üvegű ablakon át. Ez az a hely, ahol magyar nevet is találtunk az üvegen, a bár részben, ahová valaki úgy hetven éve véste be a nevét a gyémántos gyűrűjével. A fogadót a család sokadik nemzedéke vezeti, és talán éppen azért szeretik annyira a környékbeliek, mert tudják, hogy mire lehet számítani, s hogy semmi nem változik, a berendezés, a kiszolgálás és a fogások felett mintha megállt volna az idő. Az öreg férfiak tweed öltönyben, vizes kefével hátrakent hajjal, a hölgyek kosztümben, kistáskával... Még egy kissrácot is láttam, aki iskolájának jelvényét viselte sötétkék zakóján. Hiába no, meg kell adni a módját a vasárnapi ebédnek.

A fogadó konyhakertje igen szép, és rendezett, a folyó ott folyik a kert aljában, így ragaszkodtam a sétához. De tegnap annyira erős trágyaszag lengte be a konyhakertet, hogy V.-t folyamatosan pikírt megjegyzésekre késztette, ami főleg az én - nem valós - kulák származásom emlegetéséből állt. Így nem sokáig mászkáltunk a kerti ösvényeken, éppen csak mentünk egy kört, hogy ülepedjen az ebéd, s megnézzük a madarak szorgos jövés-menését, a házhoz közeli bokrokon lógó számos madáretető körül. 

A parkolóként szolgáló udvar túloldalán tyúkok rohantak a kapuhoz, amikor meglátták, hogy megállok előttók, mert nem lehetett kihagyni az alkalmat, hogy egy kis káricáló társalgást ne folytassak velük. Az idillt kissé zavarta, hogy a tyúkok mögött ott nézelődött egy patkány is, ami először elborzasztott egy kicsit, de aztán eszembe jutott, hogy ahol állatot tartanak, ott patkány is van, főleg így vízközelben. A közösségi kiskertben is az volt az egyik fő érv a tyúkok ellen, hogy majd "ideszoknak a patkányok".

***

Sajnos a pékségben való gyakornokoskodásomból nem lett semmi. Ugye, kérdezgettem Jankát, hogy mikor mehetnék, s amikor céloztam rá, hogy kifutok az időből, akkor kaptam tőle egy sms-est, hogy sajnálja, de felmondott a pékségben, és máris egy másik helyen dolgozik. Letörtem, mint a bili füle... Elmesélte, hogy olyan csekken kapta az utolsó fizetését, ami mögött nem volt fedezet, és ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az új helyen fánkokat készít, mint mondta, rendkívül "érdekes" ízesítésűeket, amit aztán fejenként 3 €-ért adnak el az Aungier Street-en. De ezen a helyen sem akar sokáig maradni, mert nem tetszenek neki a termékek, hanem megpróbál visszakerülni abba az öregek otthonába, ahol a megismerkedésünkkor dolgozott. Mivel mostani munkahelye igen kemény tempót diktál, ezért a piacot is abbahagyta egy időre. Egy hónapot kért, hogy eldönthesse, visszajön-e  egyáltalán a piacra... Úgy vettem észre, a piaciak már le is írták, ők elég nehezen veszik tudomásul, ha valakinek más fontosabb, mint a szombatonkénti megjelenés. De nem is élnek minimálbéren, hogy valamit Janka védelmében is mondjak. Csak remélem, hogy egyszer megtalálja azt az ideális munkahelyet, ahol nem minimálbérért, a szakmai szintjének megfelelő módon alkalmazzák majd.

Csalódott voltam, és sajnáltam, hogy nem volt velem őszinte, és nem mondta meg már januárban, hogy a gyakornokoskodás nem ajánlott ezen a helyen, hiszen maga is ott fogja hagyni. Örültem volna a lehetőségnek, de szerencsére most már egymás után jönnek az ünnepnapok, amikre lehet sütikkel készülni, és az lefoglal. Utána pedig hamarosan megyünk Budapestre áprilisban.

A közelgő Anyák Napja alkalmából megvilágosodásom támadt, s rájöttem, hogy felesleges sokféle sütivel készülni, elég, ha az ember (én) kiválaszt egy-két, a tudásának megfelelő dekorált sütit, s abból csinál eleget. S ma, a Dunnes áruház szórólapjának hála, az is eldőlt, hogy mit írjak a sütikre: Mam, Mum, vagy Mom a legnépszerűbb írásmód? Erről már írtam egyszer, 9 éve, amikor Sarah, piaci kollégám magyarázta el a különbségeket: "Ha Mom, akkor egyértelműen amerikai hatás érte őket. Ha Mam, akkor katolikus a család, és valószínűleg vidéki, vagy külvárosi. Ha Mum, akkor valószínűleg protestáns, a város belsőbb, jobb negyedeiből. Ha Mammy, akkor pedig a Jóisten sem mossa le róla a mélyvidéki származást..."

Nos, kéretik kitalálni, melyik változat szerepel a Dunnes tortáin és süteményein? S melyiket fogom ráírni az én sütijeimre, különös tekintettel a piac tagjainak vallási hovatartozására? :-)

***

A közösségi kiskert kapott egy hatalmas, műanyag négyszögletes tárolóedényt, amit a szomszéd iskola engedélyével annak egyik esőcsatornája alá raktak be, az fogja majd nyáron szolgáltatni a vizet a locsoláshoz. Annyira bíznak ebben a megoldásban, hogy a fóliasátor oldalára szerelt vízgyűjtő csöveket le is vették. V. nagyon rendes volt, elment, segíteni átemelni a kerítésen ezt a műanyag tartályt, utána pedig egymaga lemosta a fóliasátrat belülről. El voltam ájulva ettől. Folyton szombatra szervezik a kertészkedést, amin nem tudok részt venni a piac miatt, így most még nem tudom, hogy az idén milyen növényeket fognak ültetni és hová. Vagy hogy hogyan lesz rendbe téve a fóliasátor, ki fogja megcsinálni az ajtót, amiről leszakadt a fóliabevonat... Néha látom Jonathan-t, a leglelkesebb lakót a telepről, amint a kisgyerekeivel kertészkedik. A minap aztán kimentem, hogy azért én is részt vegyek a munkában, és rendbetettem a fűszernövényes ágyást. Kigazoltam, levágtam az elszáradt szárakat, megszabadultam a beteg vagy kiszáradt növényektől. Megmetszettem a rózsabokrokat a 3D (dead, diseased, damaged) szabály alapján - ami elszáradt, sérült, vagy beteg rész, azt mind le kell vágni a bokorról, s aztán még ügyelni rá, hogy az egyes új hajtások majd ne dörzsölődjenek egymáshoz, és szép formájú legyen a bokor... Nem könnyű! S mint minden évben, most is ott az izgalom, hogy jaj, remélem megmaradnak.

***

Pénteken parlamenti választások voltak az országban, amiből csak annyi jutott nekem, hogy tucatjával szórtam ki azt a rengeteg szórólapot, amit a postaládánkba tömtek. Mindegyik tele volt szép ígéretekkel. Az lámpaoszlopok tele választási plakátokkal, rengeteg ismert és új arc néz le a járókelőkre. Kiváncsi vagyok, mikorra tűnnek el. Borzalmas szokás ez itt, teleaggatni mindent, hogy aztán a szél tépje le, ha nem jól kötözték oda az oszlophoz. Mivel nem szavazhatunk, nem mélyedtem el különösebben abban, hogy melyik párt jelöltje mit ígér a szavazatért cserébe. Majdnem mindegyik ugyanazokat a főbb pontokat sorolta fel. S mivel amolyan kissé tyúkagyú lény lennék (lásd fent), a választás nekem annyit jelentett, hogy jé, valaki megint humoros ál-plakátokat rakott ki a kikötőben, amelyeken a Harbour Bar macskái hirdették magukat...

S most hajrá, márciusra fel!

Kávézói mindennapok - szökőévi olvasmány

Ez már megjelent a Határátkelő c. blogon, de azért családtagjaim kedvéért ide is felteszem. Itt könnyebb olvasni, mint ott. Egy kis időtöltés a plusz napra.

"Mielőtt megkaptam ezt a munkát, egy élelmiszerboltban dolgoztam. Két éven át, egy piaci ismerősömnek köszönhetően sütöttem hetente többször, hazulról főnökömnek, aki egy dublini múzeum kis kávézóját vezette. Amikor saját, nagyobb kávézót nyitott, felajánlott nekem egy teljes munkaidős munkát. Így kerültem a Cake Cafe-ba, 2006-ban.

A cukrász műszaka hétkor kezdődik, ehhez 5.25-kor keltem és 6.10-kor hagytam el a házat, hogy némi autózással és parkolással elérjem a 6.25-ös villamost, ami éppen beért velem hétre Dublinba. Ki volt ez számítva, kérem. Nem szerettem korán kelni, de ha már egyszer kint voltam a friss levegőn, élveztem a madárcsicsergést és a napfelkeltéket. Tetszett, hogy rajtam kívül az utcán csak néhány álmos szemű ember járt és inkább a sirályoké volt a pálya, akik az előző esti mulatságok után szedték össze az utcáról a szétszórt take-away-es dobozokból a chipset.

Sosem tudtam, hogy mi vár a kapuban, ugyanis a közelünkben volt egy rosszhírű hontalan szálló, ahova nem mindig fért be minden nyomorult, mindig akadtak páran, akik az utcán aludtak, többek között a mi kapualjunkban. Nem volt ebből soha probléma (csak némi takarítanivaló), ha hallották, hogy nyitom a kaput, fölkeltek és elmentek, de én mindig tartottam tőlük, mert szép számmal akadt köztük drogos. (Nagy probléma a drog az országban.) Volt úgy, hogy fényes nappal vágott valaki a lábam elé egy kapualjból egy használt tűt. Ebből a szempontból nem egy jó környék, ahol a kávézó található, de dolgoznak a negyed megújításán, és ennek egyik első lépése volt, hogy megszűnt a hajléktalanszálló. Sorra nyílnak az új kávézók, vendéglők, a közeli főút amúgy is egy hírhedt szórakozó utca, az ún. Camden Mile-on lévő kocsmáknak, bároknak nagy múltja és nagy közönsége van.

Az épület egyébként az ország első környezetbarát épülete (http://www.solearth.com/projects/view/the-daintree-building). Esővízzel öblítik a WC-ket, napelemek vannak a tömb tetején, gyapjúréteg van a falakban, geotermikus hőszivattyú működik az udvaron, s fűti a lakásokat, amelyek az emeleten vannak. A földszinten van a kávézó, és egy hangstúdió az alagsorban. Maga a kávézó közepes méretű, hat asztal van bent, és hét kint, részben a pergola védelme alatt. Az udvar maga kedves oázis, nem hallatszik be a forgalom, s a dús növényzetnek köszönhetően rengeteg a madár. Néhány galamb szokott várni reggel, mert tudták, valamit mindig kidobok nekik. Volt fészkelő feketerigónk, Josephine, amelyik gyakran odaugrált a vendégek tányérja mellé, kérincsélni, lopkodni. (Sajnos, csak egy fióka maradt meg a négyből.) Volt egy vörösbegy, amelyik bejárt a kávézóba, ha nyitva hagytam nyáron az ajtót, összeszedte a morzsákat (ha talált) s egyszer lazán megült a keverőgépem emelőjén.


A hozzávalók a szendvicskenyerekhez

Hétkor a rendkívül fontos kávégép, és a sütő bekapcsolásával kezdem a műszakot, aztán jön az élesztős kenyér összerakása, mert a kelesztéshez idő kell. Azt, hogy egy élesztős kenyérnek meddig kell kelni, elég nehezen tudtam megértetni a főnökömmel, aki az egyszerű ír szódakenyérhez szokott, amit az ember csak összerak és már mehet is a sütőbe. Megnézem a rendelő könyvet, s ha van aznap  szendvics megrendelés, négy-öt, esetleg hat nagyra puffasztott kenyeret sütök. Porélesztővel, meleg sütő tetején erőltetett menetben puffasztom fel szegényeket.... De az emberek még így is szeretik. Aztán következik a szóda kenyér, ebből mindig négyet csinálok. Az első nap mindig nagyon finom és puha - volt, hogy egyszer Norvégiából írtak nekünk és kérték a receptjét -, de másodnapra már kezd megszáradni, akkor crouton-ként lehet felszolgálni levesekhez. Utána jönnek az angolszász scone-ok, sima és mazsolás változat készült 11-13 darab. Tipikus reggeli kaja, ennek mindenképpen készen kell lennie nyitásra.

8.10-re szoktam készen lenni a scone-okkal, és ekkor kerülnek sütőbe a szendvicskenyerek. Ilyenkor jutalmazom meg magam egy szemnyitogató kávéval. A kávét egy Ariosa nevű kis cég szállítja hetente egyszer, és saját emberük, a bolgár Paulina jön pár hetente ellenőrizni a gép helyes beállítását, és azt, hogy a barista jól főzi-e a kávét. Nagyon odafigyel mindezn részletre, pl. kis mérlegen leméri, hogy a megfelelő mennyiségű vizet engedi-e át a barista a gépen a feketéhez...

Most megint van új, lengyel tejszállító emberünk, aki úriember, mert behozza a tejet-vajat az ajtóig, és nem a kapuból kell becipelnem. Hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön jön a tojás szállító ember, Daniel. Biotojást kapunk. Ő kora hajnalban szállít, sokszor hetekig nem látom. Szerdánként érkezik vidékről a joghurt: egyetlen farm terméke. Scone-hoz, szódakenyérhez író helyett, tortába tejföl helyett használom, nagyon finom. Csütörtökönként érkezik a sajtkereskedelmet uraló Sheridan-éktől a sajt. Néhány érdekesebb húsfélét (libacomb például) is tőlük rendelünk. A húsokat sokáig az északír Kettyle cég szállította, valami fantasztikus sztékjeik voltak, aztán eltűntek a nagybani piacról, csak a Marks and Spencer-ben maradtak meg. (Utóbbit az írek Marks and Sparks-nak becézik, a létező vagy vélt eleganciája miatt.)

Vidéki termelőktől érkeznek futárral az ír chorizo-k és a szalámik, esetleg egy-egy érdekes, kis mennyiségben előállított sajt. Távoli megye füstölőjéből érkezik a füstölt makréla vagy egyéb füstölt hal. A füstölt csirkemell gyakorlatilag állandóan szerepel a menün, amit viszonylag röviden tart a főnököm, s a séf először hetente, majd havonta újította meg, aszerint, mi volt éppen kapható. Biozöldségeinket sokáig egyetlen farmról szereztük be: Allen, a cowboycsizmás, vékonyka szivart szívó földműves hozta dobozszám az aznap hajnalban, vagy előző este szedett zöldséget, de aztán őt igen felkapták a nagy, nevesebb vendéglők, nem maradt nekünk semmi, s most egy észak-dublini biofarm és egy másik "wholesaler" küldi nekünk a salátát, zöldséget, s a séf abból szezonálisan főz. Mélyhűtőnk nincs, csak hűtő, amit lehet, frissen készítünk. Meg is lepődnek néha az emberek, amikor kiderült, hogy nincs mikró, csak sütő, vagy nincs a megszokott sajtos-sonkás szenya, négyszögletes bolti kenyéren.


Abból a szempontból is jó volt a kávézó, hogy megismertem egy csomó olyan mestert és fiatalabb séfet, akik megújították az ír konyhakultúrát, mertek változtatni, elszakadni a káposzta-krumpli-marha szentháromságától, újféle sajtokat készíteni, szalámit füstölni, saját sertés húsából... Itt van egy hölgy például, Kilkenny mellől, aki szivárványos pisztrángokat füstöl. Csodás! Vagy az almaszirup, amit régi ír almafajtákból főznek, cukor hozzáadása nélkül. Kiválóan passzol a reggeli zabkásához... Nemcsak megismertem ezeket a dolgokat, de rendelhettünk is belőlük magunknak, karácsonykor, vagy különleges alkalmakra.

De elkalandoztam, bocsánat. Reggelente 8.30-kor érkezik meg a barista. Általában Paco, kedvenc madridi kollégám nyit. (Nagyon nemzetközi társaság dolgozik ott. Főleg fiatal művészek, egyetemisták dolgoztak nálunk, hosszabb-rövidebb ideig.) Itt megjegyezném, hogy sokan szídják az íreket, hogy lusták. Az évek során két lusta ír kollégám volt, hamar ki is dőltek s megváltunk tőlük - a többiek nagyon is keményen dolgoznak, s gyakran egyetem, vagy másik munka mellett. Ami még meglepett, hogy a séfek mind dohányosok voltak, egy kivételével. Állítólag azért is, mert a séfek kemény műszakokat csinálnak végig (máshol), s egy szusszanásnyi szünetre a cigaretta volt az elfogadott indok. Amit nem értek, hiszen a séfnek azért erősen szüksége lenne az ízlelőbimbóira.

 Pár éve volt ekkora hó is télen
  
Paco kirakja a cukrokat-tejet az asztalokra, illetve a székeket az udvaron lévő asztalokhoz és kilenckor a kapu nyitásával kezdődik a nap. Jönnek az első rendszeres vendégek: Mark a közeli üzletház brókere, akit egy időben csak tojásos fickónak hívtunk, mert mindig ugyanazt a reggeli tojásétel ette. Aztán elvett egy dietetikus hölgyet, és azóta már inkább a zabkása, vagy valamilyen gyümölcsös reggeli a kedvence. Vagy jön Marian, a közelben lakó, kissé zavarodott alkoholista hölgy, szeszfelhőben, kutyáival - sokszor hozott nekünk apróbb ajándékokat, vagy szál virágot, s órákig el tud ülni egy-egy kávé és egy cigaretta mellett, míg a kutyái türelmetlenül követelni nem kezdték a sétájukat. Sokszor jön az itteni egyik tévéadó bemondója, nálunk olvassa ki az aznapi újságot. Ő nagy rajongója a citromos szeletnek, mely a kávézó híres desszertje. Ezt egy közismert magyar foodblogger oldaláról ismertem meg, de mint kiderült, elterjedt amerikai édesség. Ennek mindig lennie kell a pulton, ahogy a barnatésztának is, a brownie-nak. Utóbbi Nigella Lawson cukorban, vajban és csokoládéban gazdag receptje, jól variálható mazsolával, szárított gyümölcsökkel, magokkal,



Munkaeszközeim és a konyha. Ekkora helyen dolgoztunk, a forgalomtól függően hárman-négyen

Már nyitás után kerülnek sorra a tósztkenyerek, leves és tojásételek mellé adjuk, szeletelve. Ez is élesztős kenyér. Van egy nagy könyvünk, amiben jegyezzük a megrendeléseket, külön erre a célra tervezte főnököm. Ezt reggelente megnézem, hogy aznap mire számíthatok, mit kell elkészítenem. A megrendelések száma folyamatosan nő a nap során... Másnapra igyekszem egy nappal előbb lesütni a süteményeket, de sajnos erre nem mindig van lehetőség: utolsó percben beesett és felvett rendelések zilálják össze a gondosan kialakított napirendemet. Ilyenkor aztán kapkodás van és bosszúság, és az érzés, hogy nem sikerül mindig szép munkát kiadni a kezemből. Nagyon frusztráló ez.



Egyszerre természetesen mindig több tortát sütök, hogy legyen plusz, ha jön egy megrendelés. Általában négyféle tortát igyekszem készíteni, legyen választék. Csokoládétorta, répatorta, glutenmentes csoki- vagy lime-os/kókuszos szelet, piskóta, almás-fahéjas, Guinness-es csokis, citromos-polentás, citromos-joghurtos-málnás torta, Halloween-kor töktorta, karácsonykor jó sok mince pie... A jókora sütőmbe, amit egy éve kaptunk, már 10 torta is belefér, vagy négy, nagy tepsi ún. traybake. A legnépszerűbb torta a csokoládétorta, ennek receptjét egy angol magazinból vettem. 2008-ban Dublin legjobb csokoládétortájának szavazta meg egy magazin. Azt sejtem, hogy csak a magazin szerkesztőségének szavazataira támaszkodtak, de így is nagyon büszke vagyok az eredményre. 

Jobbára én gyűjtöm a recepteket, vagy főnököm hozza őket, esetleg valamelyik kolléga lát valami érdekeset valahol. Legtöbbjük viszonylag egyszerű, hiszen az egyszerűségre törekszünk inkább. Mire észbekaptam, már megszállottként vásároltam a szakács- és sütős könyveket, s manapság a férjem már összevonja a szemöldökét, ha megint egy újabb kötetet akarnék venni. Tíz éve főnököm még első volt az ötletével, hogy nem franciás, csupa csipke süteményekkel rukkol ki, hanem házias, egyszerűbb sütikkel, tortákkal, és jótékonysági boltokból összeszedett csészékben-tányérokon tálal, ír hozzávalókból készült italokat, teákat, ételeket, s jó kávét. Pár év elteltével már másolták az ötletét...

A sütést általában piskótával kezdem, az 20 perc alatt megsül, gyorsan kihűl, lekvárral-tejszínhabbal töltve az egyik legnépszerűbb süteményünk. Igazi klasszikus, tea-kávé mellé. Legtöbször főnököm édesanyjának lekvárjával töltjük. Ő nyugdíjas tanárnő, lelkes sütő-főző asszony, nyaranta tucatszám szokta felhozni vidékről a lekvárjait. A nyitás előtti héten ő tanította meg nekem az alaprecepteket, most is az ő receptjei alapján sütöm a scone-t, és a piskótát. A legjobb lekvárja a rebarbarás-fügés lekvár, a receptet nemrég megkaptam tőle, angolul tudóknak íme, itt van Imelda receptje:


10-kor érkezik meg a séf, jelenleg Emilie tölti be a posztot, teljes 24 évével. Nagyon talpraesett, tűzrőlpattant teremtés, sok vendéglőben töltött már el két-három hetet, gyakornokként, sokat látott, tapasztalt. Azt hiszem, stázsolásnak mondják ezt szép magyar szóval. Emellett fotózik is. Nem sokszor, de ha volt időm, segítek neki előkészülni az ebédhez: salátát mosni, húst szeletelni, kenyereket szendvicseknek előkészíteni, vagy ebédroham idején a keze alá dolgozni. Általában mindig volt mit csinálnom. 11-től már teljes sebességgel nyüzsgött a konyha, jöttek ebédelni a környékbeli irodák alkalmazottjai, folyamatosan ment a keverőgép, hiába volt vagy 24 tortaformám, s a legtöbbje mindig használatban volt. Legtöbbször meglepetésnek szánt születésnapi torákat rendeltek tőlünk, ezeket idővel már online is lehetett rendelni, igen szoros határidővel. Rendszerint volt 2-3 féle torta, abból ajánlottunk a megrendelőnek, ha nem volt éppen, amit akart. 

Az írek édessszájúak, majdnem mindent vajkrémmel, vagy cukormázzal kellett bevonni, még az ún. "mentes" tortákat is. 10 éve, amikor a kávézó nyitott, s dolgozni kezdtem ott, nem hallottunk gluten-tej-tojás allergiáról, süthettem mindent nyugodtan. Most már erre is figyelni kell, ha tudok, igyekszem eleget tenni a kéréseknek, van egy-két jól bejáratott receptem, amolyan "mindentől mentes" torta, de a vegán sütinél meghúzom a határt. Két sarokkal odébb van egy sütöde, amelyik ilyesmikkel foglalkozik, oda küldöm a vegánokat. Nálam a "full fat version" található, szoktam mondani.


Az angol nagykövet nyári partijára készült sütis pultunk, a "Team GB cake"-re keresztelt tortával.


A pergola falát egy brazil hölgy munkája díszíti, ún. skip-art. Csupa szemétből gyájtött tárgyat használt hozzá.

Műszaki rajzolói múltam jól jön, ha dekorálni kell. Sokáig ezért is kaptunk meg nagy megrendeléseket, mert rá tudom rajzolni a cég logóját a sütik tetejére. Egyenként... Legnagyobb logós megrendelésünk 300 cupcake-re szólt, amire az egyik itteni mobilszolgáltató logóját rajzoltam fel. Eltartott pár órát. (Ma már ezt egy kis cég csinálja nekünk, nyomtató nyomtatja a logókat, ehető tintával, ehető cukormázlapra.) A tortákra az egyéni dekorációkat lágy cukormázzal rajzolom ki. Volt, hogy az ünnepelt hölgy tigrises tetoválását kellett rámásolnom a tortájára. Ilyenkor is jól jön, hogy van némi kézügyességem. Erre a tortára különösen büszke vagyok, mert elsőre, skicc nélkül húztam ki a torta tetejére:




A sütiket továbbra is mindig szabadkézzel dekorálom

Igazából sosem tudom, hogy alakul a nap, mikor végzek. Majdnem minden nap tovább bent kell maradnom, féleg pénteken, amikor a legtöbb megrendelést kapjuk. A tízórás műszakom így néha 11-12 órára nyúlik el. A többi napokon elvileg egykor leteszem a lantot. Sok visszatérő irodai, vagy céges  megrendelésünk van, főleg értekezletekhez készítünk elő hidegtálakat, gyümölcstálakat. Az irodaiak előszeretettel rendelnek az utolsó pillanatban. Rendszeresen hív bennünket pl. egy altatóorvos, aki fura módon mindig valamilyen műtőbe kéri a szállítást, a város másik végében lévő kórházba. Naponta küldünk ki ezt-azt Fran-nel, a taxisofőrrel, aki egészen baráti áron szállítja a doboz cupcake-et, szendvicseket, tortákat városszerte. Nemcsak nekünk szállít, dolgozik például több virágboltnak, például között a magyar Ivettnek is, akinek hozzánk közel virágboltja. A rövidebb, belvárosi távokra biciklis futárokat alkalmaz főnököm, mint kiderült, ennek a futárcégnek sok magyar dolgozik. Eddig hárommal találkoztam.

A fent említett tévébemondón kívül járt nálunk több híresség, színészek, zenészek. Főleg ír színészek, akik a hangstúdióba jönnek dolgozni, de volt, hogy a közeli forgatásról jöttek be kávézni. Öt napon át mindennap nálunk reggelizett Mandy Patinkin a Homeland-ből, a feleségével, végigpróbálták az egész menüt. Járt nálunk Sophie Dahl, Andrew McCarthy, Aiden Gillen a Game of Thrones-ból, hogy csak az ismertebbeket említsem eldicsekedve. Főnökömnek jó kapcsolatai vannak a művészek és a "foodie"-k világával, sok helyen írtak-írnak a kávézóról, elég ismert hely. Miután járt nálunk egy  amerikai szakács, Bobby Flay (amikor filmet forgatott az ír konyhakultúráról), utána tömegével jöttek az amerikai turisták. Rájuk jellemző, hogy általában egy adott útikönyv leírása alapján eszik végig Dublint, hogy már reggel 9-kor az ajtóban toporognak, rengeteg kérdésük van, mindent kipróbálnak, kommentálnak, és igen hangosak, igen kedvesek, igen nettek. S mind azt akarja enni, amit "Bobby evett", vagy ami az útikönyvben volt említve, pedig azóta már változott párszor a menü... Mindig tudjuk, mikor jelenik meg valamilyen kritika vagy írás a kávézóról, mert akkor feltűnően több vendég lesz egy-két hétig, aztán elül a roham.

Nekem a legizgalmasabb az volt, amikor Anthony Bourdain-t vártuk. Kaptuk az emailt az asszisztensétől, lázban volt az egész kávézó, soha még így nem volt kitakarítva, élére állítva minden. Életem legdúsabban megrakott sütis pultját sütöttem le. Egy csomó volt kolléga "csak úgy" arra járt, s vártuk a híres szakácsot. Dublinban forgatott arról, hogy egy rövid hétvége alatt hova menjen a turista, mit egyen-igyon stb. Sajnos hiába vártuk, csak a stábja jött. Életemben kevésszer voltam annyira csalódott, mint akkor.

Foodie-s kapcsolatai miatt sokáig bíztattam főnökömet, érje el a megfelelő helyen, hogy legyen az ír kézműves termékekről is olyan brosúra, mint pl. a baszkoknál, amelyet a turista begyűjthet a reptéren vagy az irodákban, s megismerheti ezeket, úgy lép be az országba, hogy tudja, mit kell/érdemes megkóstolni, felfedezni a menün. Nem neki köszönhető, de végre most már ilyen is van, igaz, nem túl részletes, de ez is valami. A Good Food Ireland és a Bord Bia közös kiadványa most már megtalálható itt-ott. A magam részéről mindent megteszek, hogy népszerűsítsem, ezért itt a térképért felelős iroda elérhetősége: www.goodfoodireland.ie, sok-sok információval.

A mézeskalácsomat ette az akkori ír miniszterelnök, sütöttem csokitortát Lionel Richie-nek és a zenekarának, tőlünk vittek meglepetés-tortát az ír férfi- és női rögbicsapatnak is... Ette a tortámat sok-sok szülinapos, felnőtt és gyerek, sütöttem tortát váratlan leánykéréshez, felirattal, sütöttem keresztelőre, esküvőre, évfordulókra. Ezek nekem kedves emlékekek. Ha azt vesszük, hogy könyvekből tanultam meg sütni, akkor szerintem nem is rossz eredmény. Akármennyire jó csapat voltunk, s élveztem magát a munkát, novembertől otthagytam a kávézót, mert a stressz kikezdte az egészségemet, jónak láttam távozni. Most megpróbálok kisvállalkozóként talpon maradni.

A fotókat részben kollégám, Emilie Lynam készítette, részben én."

2016. február 28.

Oscar

Ha ma este magyar film kap Oscart, örülni fogok. Ha ma este ír film kap Oscart, örülni fogok. Igaz, a magyar filmet még nem láttam, nem is tudom, meg merjem-e nézni, tartok tőle, túlságosan felkavar. (Öregszem, s már tartok az ilyesmitől, mert fő a lelki nyugalom.) Ettől függetlenül drukkolok. Pusztán csak azért, mert magyar.

S elképeszt, hogy micsoda reakciókat váltott ki ez a jelölés egyes magyar emberekből. Nem lehetne örülni inkább egy magyar sikernek? Az ír filmre is húzták a szájukat sokan, hogy izé, már megint egy kivándorlós történet, lerágott csont, de ilyen mélyről fakadó, gyomorsavhabos mocskolódásra, mint ami a Saul fia kapcsán folyik, nem láttam példát az írektől.

2016. február 1.

Február

S már február van... Odakint egyre csak fúj, jelenleg egy Henry nevű vihar borogatja fel az emberek életét, szó szerint. A csodaszép Dark Hedges-nél kidőlt három öreg fa, Donegal-ban néhol nincs áram, és a nyugati oldalt hatalmas hullámok fenyegetik, le is beszélnek mindenkit, hogy kimenjen a tengerpartokra sétálni. Szerencsére a java nem a szigetet, hanem szegény Skóciát fenyegeti. Itt keleten legfeljebb csak az állandóan üvöltő szél zavarhatja a lakosokat.

S nincs hideg. Az utcánkban lévő kertekben láttam nárciszt, krókuszt (nekem is kinyílt az első, akárcsak a mini nőszirmok), fürtös gyöngyikét, bőrlevelet, téltemetőt, hóvirágot, sőt, a tavalyról maradt virágkosaraimban a lobéliák túlélték a telet, s némelyik óvatosan, de virágzik. Arasznyi a medvehagyma! A telep bejáratánál virágzik a hanga. Ma hosszú hezitálás után megkurtítottam Margaretet, a rózsabokrot, s a közösségi kiskert fóliasátrában kiszedtem a földből a kornyadozó tavalyi paprikanövényeket, mert nincs értelme, hogy csak foglalják a helyet. Lassan ideje lesz magot vetni, a palántákhoz!

A fura esős, csepergős időjárásnak további haszna is van, csodaszép, faltól-falig szivárványokat lehet fényképezni:


Az etetőn nagy a vendégjárás. A cinkék időtől-időre végigvizslatják a fákat, a cserepeket, igen akkurátusan bejárnak mindent. Ökörszemet is láttam, és csízeket, szürkebegyet, vörösbegyet, királykát...  Van élet. Az új etető remekül működik, csak néha mulatságos nézni, ahogy a vad szél forgatja körbe-körbe az akasztóján, s a madarak nem tudnak leszállni rá. A peremének köszönhetően a mag nem szóródik ki, nagyon jól szuperál!

***

Egész januárban vártam, mikor mehetek a pékségbe Jankával, de sosem szólt. Végre most mondta, hogy mehetek. Ma. Aztán tegnap kaptam az sms-est, hogy mégsem, de megkérdezi a francia főnököt, aki éppen Franciaországban van, hogy kedden mehetek-e. Az ír főnökkel, akivel nap mint nap együtt dolgozik, nincs jóban, sokat vitáznak. Jankának nagyon határozottan elképzelése van arról, mit hogyan kell csinálni, s úgy érzi, az eddig csak szódakenyérben járatos ír főnök nem ért ahhoz, hogy kovászos kenyeret hogyan kell csinálni. Van egy olyan érzésem, hogy ettől az embertől az én kedvemért nem akar szívességet kérni, így már kicsit le is mondtam a segédségről. Janka nagyon makacs, őszintén szólva tartok tőle, hogy valami gyakorlatlan mozdulatommal majd én is jól felbosszantom. De mivel az ő az egyetlen pék ismerősöm, gondoltam, tudna segíteni, hiszen ismer. Januárban lazaság volt, ráértem volna, de most már jön a Bálint-nap, nem fogok ráérni, csak egy-két napot a hét elején. Mindenesetre ha a hétfő-kedd neki alkalmas, fogok menni, ha nem, akkor feladom.

***

V.-t azzal örvendeztette meg az újév, hogy kapott parkolóhelyet magában az irodaépületben, így nem kell gyalogolni a csatornán túlról. Hurrá! Így most a hét legtöbb napján ő kel korán, s megy dolgozni saját autóval, én pedig úrinősen fordulok a másik oldalamra, s alszom még egy-két (vagy több) órát. Péntekenként azonban én viszem be, mert ezen a napon mindig be kell mennem a kávézóba, egyrészt szállítok, másrészt begyűjtöm a joghurtokat, amiket főnöki engedéllyel továbbra is a kávézón keresztül szerzek be.

***

A múltkori, a Határátkelőn végül is megjelent piaci írásomnak köszönhetően most szombaton két magyar hölgy is eljött a piacra! Mindketten a környéken laknak, a fiatalabbik, Ági, már tavaly egyszer volt fent a párjával, és Laura nevű kislányával. (Hogy nekem mennyi Ági nevű látogatom van már...) A másik nő, Saci (ha jól emlékszem), Paul nevű férjével, és két kisgyerekkel jöt fel Sandyford-ból. Először egy magyar férfit kerestek Willie-n (álnevem miatt annak hittek), aki bizonygatta nekik, hogy magyar férfi az nincs itt, de nő az van, s odahozta őket hozzám a kávékuckóba. Ott aztán volt csodálkozás, amikor mi Ágival már magyarul szóltunk hozzájuk - mint egy mini magyar klub! Remélem, máskor is jönnek majd.

A szombati piac sajnos, nem ment valami fényesen, kenyerem is, sütim is megmaradt, de arra büszke vagyok, hogy a pár hete bevezetett acmák mindig elfogynak, így most is. Egy új, lisztmentes sajttortát is bevezettem, a siker nem elsöprő, 4-5 szelet fogy csak el a nyolcból. De igen szeretem csinálni, könnyű recept, a youtube-on találtam rá. Az első alkalmakkor olcsó fehér csokit vettem, Milky Bar névre hallgatót, aztán, amikor láttam, hogy már ez a torta is ott marad a rendszeresen készítettek listáján, vettem jó Callebaut márkájú fehér csokit... Nos, vért izzadtam a minőségi csokival, mire sikerült vízfürdőben megolvasztani, sokáig kevergettem, kenegettem, mire folyós lett, és össze lehetett keverni a sajttal. De finom lett a torta vele, sőt, mostanában már egy negyedik tojásfehérjét is hozzákeverek, egyrészt, hogy fogyjon a rengeteg fehérje, másrészt, hogy ne legyen olyan tömős. Még V. is azt mondta, egy szelet bőven elég belőle. 

Mostanában több időm van pepecselős receptekhez, így elővettem a curry-s könyvet. Nagyon szeretem a hosszadalmas előkészülést igénylő indiai recepteket, kisorakoztatni a pultra a sokféle fűszert, megadni a módját a főzésnek. S itt az alkalom elhasználni a csiliket, amik a fóliasátorban nőttek! Próbálok kevesebb húsosat főzni, V. ebédre úgyis olyan nagy adag húst eszik, amilyet akar. Úgyhogy ma este tojással töltött sült paradicsom lesz a vacsora. Némi csilivel.

Megyek is, a konyhából hallgatom tovább a szél zúgását...

2016. január 12.

Boldog új évet!

Kissé már idejét múlta a vidám köszöntés, újra itt vannak a hétköznapok, a munka, a takarítás, a piac, s újra ott vannak a tésztadömböcök a hűtőben. Mostanság több időt töltök a Pinterest-en, süti- és kenyérötletek után kutatva. Valamint kipróbáltam Limara acma-receptjét, amely török eredetű. Rendkívül puha, foszlós bucik készültek, magos díszítéssel, a kilencből hetet eladtam. Így próbálkozom velük ezen a héten is. A másik török kenyérfélét, a szézammagos simit-et akarom még kipróbálni, nagyon jól néz ki az is.



Ez a pocsék, nedves idő a kenyereknek sem tett jót. Nem figyeltem a vízmennyiségre, ugyanannyit tettem a kenyérhez, mint mindig, s jó kis lapos förmedvények születtek. Múlt csütörtökön aztán öt dekával kevesebb víz került a tésztába, s mindjárt jobban néztek ki. A kelesztési idő ugyanannyi volt, talán tovább kellett volna őket hagyni kelni, mert nem lettek olyan nagyok, mint máskor. Finomak voltak, azzal nem volt gond, el is kelt mindegyik, de valahogy nem voltak olyan nagy lyukak bennük, mint máskor. Másféle mintát vágtam most a tetejükre, még rusztikusabban néztek ki.

Janka kért pár fotót a kenyereimről, hogy meg tudja mutatni (ír) főnökének, hogy a kenyérbe nem mindig úgy vágom a mintát, hanem a spirálisat maga a kelesztőkosár adja. Mert a fönöke nem akarja megérteni, hogy ha tetszik, ha nem, áldoznia kell rendes kelesztőkosarakra, ha ilyen mintát akar. Jelenleg olyan kosarakkal dolgoznak, amelyekben a vendéglőkben tálalják a kenyeret (!). Agyrém. Kérdeztem, mikor mehetnék gyakorlatra, azt mondta, majd ha kovászosat sütnek. Jelenleg ciabattát és hamburgerbucit gyártanak, kovászost csak kísérletképpen, a francia tulajdonos vendéglőjében szolgálják fel, szendvicsként van a menün, kipróbálásra. Drukkolok, hogy legyen ebből valami. Mondtam Jankának, nem bánom én, ha unalmas a meló, csak mehessek. Leintett, hogy én aligha fogok örömmel formázni több száz hamburgerbucit, izgalmasabb feladatot akar nekem adni.


Milyen hír van még... Az elöntött falvak, városok lakói próbálnak rendet tenni, de a helyzet nem javul. A talajvíz rendkívül magasan áll, itt, az utcán is folyik rendületlenül lefelé, gyűlik a víz a "green"-ről és a fiúiskola sportpályáiról. A közösségi kiskert szottyos sziget, tényleg kell egy gumicsizma, ha az ember oda akar merészkedni. Amúgy az enyhe időnek köszönhetően még mindig van koktélparadicsom (igaz, elég vízízű), csili, virágoznak a kis bokorrózsák. A fóliasátor máskor mindig csontszáraz, keményre taposott földje most dagonya. Az avodákó fácska úgy döntött, kinövi a sátrat, mire valaki durván letördelte a nylonbevonatot fenyegetű felső ágait. 

Aztán mi történt még... A sok esős nap után tegnap megérkezett a hidegfront, lehetett jeget kapirgálni a szélvédőről. Ma széllel és napsütéssel dúsította magát az időjárás, a környező hegyek, dombok tetejét vékonyan hó vonja be. Helyi látványosságként múlt pénteken a folyóba beleszédült egy, az áradás ellen védő falat építő markológép, sofőröstül (utóbbi maga mászott ki, a gép kiemeléséhez már kellett segítség). 


Feliratkoztam a megyei és a helyi FB-oldalakra, így apróságokról is tudomást vehetek ("X. kutyája már megint elszabadult, Y. telepen kóborol, valaki vigye haza"). A volt "tanácsháza" előtti, évek óta lakatlan épületet felújították, élénk kékre festették, Blue Castle néven kávézót/vendéglőt nyitnak majd ott. Egyelőre csak a halomban álló, még becsomagolt székeket látni az ablakokban. 

Kaptam FB üzenetet egy PR-os hölgytől, az áraimról érdeklődött, s ez igen reménytelivé tett, mert sajnos, egyetlen karácsonyi FB kampány sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Volt egy-két érdeklődő, tetszikelő, de rendelés sajnos nem lett egyikből sem. Rá kell jönnöm, hogy szájhagyomány útján terjedek legjobban. Ami különösen öröm, hogy sok a visszatérő kuncsaft. Ha egyszer rendeltek, nem tudnak leszokni rólam :-).

Múlt pénteken már szállítottam az Üzembe. Mert azért az első munkahét tényleg sütéssel telt. A Mansion House-ba kellettek aprósütik, remek volt, rám volt bízva, mit csinálok, csak jó legyen tea-kávé mellé. Olasz vaníliás sütivel és csokis linzerrel rukkoltam ki. V.-nek nem ízlett a linzer narancslekváros tölteléke, de James, a manager szerint mindkét süti az utolsó szemig elfogyott. 

Majd egy esküvői megrendelés jött. Amit elég ráérősen csináltam meg, becsomagolni nem tudtam itthon szalaghiány miatt, így hétfő délelőtt bementem, s kávé, csevegés, és Emilie új palacsinta-receptjének kipróbálása mellett celofánoztam be a sütiket. Még ex-főnökömmel is találkoztam, terveimről érdeklődött...

Újabb kolléga mondott fel. Most maguk közül próbálnak keresni valakit, aki hétvégén és hétfőnként szakácskodna és sütne. James csábosan szempilla-passogtatva nézett, hogy "nem akarsz esetleg pár órára bejönni...?" Visszapassogtam, hogy nem, s mivel egyéb érvem nem volt hirtelen a "feck, no" mellett, közöltem vele, hogy V. leharapná a fejem. Azt már nem neki, hanem a lányoknak mondtam, hogy a stressz igencsak távoltart bármi ilyesmitől, s a koránkelés továbbra sem álmaim vágya. De be kellett vallanom, hogy a társaság, az emberek, a közös munka és minden, ami egy jó csoportban való munkával jár, nagyon is hiányzik. De valamit valamiért. Ezért is jó, hogy szállíthatok, mert így valamennyire részese vagyok az Üzemnek, a kellemetlenségek nélkül.

Kérdeztem James-t, van valami ötlete, milyen formájú sütik passzolnak a januárhoz? "Depressziós sütik" - mondta mogorván. Úgyhogy csupa mosolygós, vagy vigyori sütiket fogok csinálni neki.

Ex-főnököm a Twitteren kérdezte, milyen ötlettel rukkoljon ki a tíz éves születésnapra. Valaki speciális sütit/tortát javasolt, amiből minden vevő aznap ingyen kapna. Másvalaki tízemeletes tortát emlegetett... Azt hiszem, ha itt leszek, fogok csinálni feliratos kekszeket. Az lesz az én ajándékom erre a nagy alkalomra. Manapság, amikor rendre tűnnek el kis kávézók, üzletek, sőt, szűnnek meg a nagy, több évtizedes múlttal rendelkező családi válallkozások, akkor ez a tíz év elég szép eredmény. 

***

Észrevettem, hogy gyermektelen, nemdohányzó, majd' ötvenévesként egyre kevesebb kérdőív célcsoportjának felelek meg az Irish Opinions oldalon. Mert nem akarok belátható időn belül új kocsit venni, nem eszem készételt, nincs háziállatom, nincs befektetésem, s nem diétázom, így mintha nem is léteznék a marketingesek számára. Hurrá. Láthatatlan közép lettem.

***

Erre pedig mit lehet mondani? Hogy az ember meglepődik, hogy jaj, hát ők nem hallhatatlanok?