2014. szeptember 1.

Szelet fúvó szeptember

Most már annyi mindennel vagyok adós - emaileken kívül is -, hogy csuda. Van egy félkész írásom Myrtle Allen-ről és az ír konyhaművészetet megváltoztató szakácskönyvéről, nem tudom, mikor fejezem be... Vannak kiválogatandó és felrakandó fényképek.... s emellé az Élet, nagybetűvel, a Munka, szintén nagybetűvel...

Ma reggeli fegyvertényem az volt, hogy megkötöttem az autóbiztosítást Julie-ra, így most már nemcsak az én nevemen van, de én vagyok a fő biztosított is. Persze, nem vagyok olyan kőkemény és határozott, mint az uram, így a simabeszédű ügynök rábeszélt valami extra biztosításra, hogyha bármelyikünket baleset érné, akár kocsival, akár azon kívül. Szerencsére az elrebegett halványka igenem csak 30 extra euróba került, s remélhetőleg az uram ezért nem harapja le a fejem.

A Munka terén annyi változás van, hogy ugye, Miceál felmondott. Sokáig, távozása napjáig azzal kábított minket, hogy egy új, brazil grillbárban lesz manager, aztán amikor kezébe nyomtuk a búcsúajándékot, csak kibökte, hogy nem fog dolgozni, hanem lazít kicsit. Új managerünk, a nekem segítségként ígért Caroline nagyon nagy lendülettel indult neki, s mivel korábban pincérnőként dolgozott nálunk, lényegesebben nagyobb rálátása van a dolgokra, mint a teljesen újként közénk csöppent Miceál-nak. Ennek az az eredménye, hogy minden - ismétlem, MINDEN - megrendelést megbeszél velem, napokkal előbb értesít is róla, kikéri a véleményem, tele a postafiókom Üzembeli emailekkel....! Sokkal gördülékenyebben folynak a dolgok, s egyelőre mindenki roppant elégedett. 

Segítségként fogom kapni Annemarie-t, aki egy sokáig magas beosztásban, sűrű életet élő manager-ként eldöntötte, hogy chef lesz, és elvégzett egy egyhónapos tanfolyamot. Most hozzánk jelentkezett "sztázsolni" (milyen szavakat tudok, ugye?), vagyis ingyen dolgozik nálunk, értékes tapasztalatért cserébe. Sütésben saját bevallása szerint nem túl járatos, úgyhogy nem annyira egy segítségként kezem alá adott tanonccal való együtt dolgozásnak, hanem alighanem egy alapos betanításnak nézek elébe. Igyekszem a legjobb oldalamat mutatni neki majd, haha.

***

Ami a magánéletet illeti, az elmúlt hetekben Bogiék voltak nálunk, Benji mamája, és párja, Bert. Az első néhány napot itt Bray-ben töltötték, Bert lánya, Nóra is csatlakozott hozzájuk erre az időre Plymouth-ból. Miután ő hazarepült, mi együtt neki indultunk a vidéknek az első hétvégén. Mi vasárnap este hazajöttünk, ők mentek tovább. A terv a híres Wild Atlantic Way végigautózása volt, de nem jutottak messzire, mert inkább aludtak egy helyen kétszer, s a környéken autóztak, fotóztak, mindent ráérősen szemügyre véve. (Nem mindig volt ez ráérős, mert Bogit szinte folyamatosan keresték a munkahelyéről, sokszor volt szüksége netre.) A második hétvégét is együtt töltöttük, s végül északon Louisburgh-ig jutottunk. Mi onnan megint hazajöttünk, ők egy nappal később követték példánkat, hogy aztán múlt szerdán Rosslare-ből hazafelé Cherbourg-ba kompozzanak.

A Wild Atlantic Way-ről annyit tudok csak mondani, hogy ha az ember nem az egyébként igen alaposan kitáblázott Way által érintett egyik turista irodában érdeklődik információs anyag iránt, akkor elég siralmas az ellátás. Csak elnagyolt, szinte vázlatszerű térképeket adnak - azt azonban igen kedvesen, némileg zavart mosollyal. Persze, van hozzá szép és informatív weboldal, sőt, app is, amit le lehet tölteni (Windows telefonra nincs, hm), de én inkább könyvet szeretnék. Az egyetlen, amit találtam, a Way közben javasolt szállások, éttermek gyűjteménye...

Az első hétvége délre vitt bennünket, Boginak várakra volt szüksége, így Cashel, Cahir felé mentünk. Elvittük őket a Vee Gap felé, ahol már sajnos, elvirágzottak a rhododendronok. Majd Midleton (szállás egy kocsma felett) és Cork következett, főleg azért, mert olaszautó-találkozó volt, amire Popsikát el kellett vinni, ugye. Ott megnéztük a régi börtönt (nagyon jó a kiállítás), majd lementünk a Fota Wildlife Park-ba, ahol főleg én örömködtem a sok barátságos "kicsiállat" láttán.

Fotók, a teljesség igénye nélkül:
 Az épület félig bolt, félig kocsma. Ugyanaz a néni szolgál ki mindkettőben. Valahol félúton jártunk Cashel felé.

 Kicsiállat a Fota Wildlife Parkban - érdekes volt nézni, ahogy megriadva figyeltek egy Cork repteréről felszálló repülőt.

 Swiss Cottage - van magyar nyelvű ismertető!

"Konyha" Cashel várában.

Második hétvégén Galway-ben találkoztunk, ahol nekem kötelező jelenésem volt a Kai kávézóban. A tulaj nagy rajongója az Üzemnek, és a főnököm szerint a kaja kihagyhatatlan, ezért mentünk oda. Remek ebédben volt részünk, nagy adagok, szép tálalás, míg a falról a tulajnő, Jessica, félig maori nagymamájának fotója nézett le ránk. Egy ismerősük által készített, Új-Zéland térképével díszített kiwijüket nagyon irigyeltem.
 

Naplemente Killary fjordjánál.

Leenane a pár éve újjáépített hiddal - a régit elvitte a víz...

 Tábla a Sheep and Wool Museum kávézójában

Aztán Connemara, ahol egészen Leenane-ig kellett autóznunk szállásért, mert így, augusztus utolsó előtti hétvégéjén minden kinézett hely tele volt. Leenane-ben aztán a fura emocleW nevű B and B-ben aludtunk, ami Welcome, visszafelé olvasva. Másnap reggel a Sheep and Wool Museum-ot néztük meg, ahol a néni mesélt nekünk a környéken folyó gyapjúfeldolgozásról, a gyapjú elborzasztóan olcsó áráról (25 cent körül van egy állat gyapjúja!), utána kávézás, majd elmentünk egy pásztorkutya bemutatóra, ami főleg azért volt élmény, mert az egyik kutya nagyon bújós volt, és rengeteget babusgathattam, annak ellenére, hogy a szakadó esőben én is, ő is, elég nedvesek lettünk. 
 
Tom, a farmer kezembe nyomta ezt a növényt, miközben a lápot jártuk, kereklevelű harmatfű a neve.

Netről vett fotó: az egyik eb, Sweep így bűvöli a makacskodó birkát:


Amúgy rendesen be voltunk öltözve, kaptunk gumicsizmát, nagy esőköpenyt, nem áztunk meg. Sőt, a frissen, a szemünk láttára lenyírt birkaszőrt emelgethettük, tapogathattuk, no, nekem az volt a legnagyobb élmény...

S valahol, a Swiss Cottage környékén, amikor mentem, hogy a közeli mezőn álldogáló marhákat fényképezzem, hirtelen - talán a talpam alatt csikorgó kavicsok, a madárdal hatására - olyan kirándulhatnékom támadt... gyalogos túrákra, erdőn-mezőn... Akár esőben is!


2014. augusztus 22.

"Ellenállhatatlan ikercsillag vagyunk mi ketten"

... avagy történet arról, hogy mennyire összepasszolunk. S ez a hihetőség határait feszegeti, de sebaj. A mi sztorink.

Ma az egyik tortára (rózsaszín!) azt kellett felírnom, hogy "Boldog 3. Születésnapot Isaura" (angolul, persze). Ok volt a derültségre, bár kollégáimnak fogalma sem volt róla, ki az az Isaura, aki sanyarú - és hosszantartó - rabszolgasorsával szórakoztatta a magyar nézőket. Fel is tettem a torta képét a Facebook-ra, délután négykor, hadd szórakozzon még egyet a nagyérdemű.

Fél hatkor kapok egy sms-et az uramtól. "Isaura. Csak úgy eszembe jutott. Mikor jössz?" No, látta a fotót, gondoltam. Hat után találkoztunk, a kocsiban beszámoltam a napi érdekességekről. "Nnna, mit szóltál az Isaura tortához? Jó, mi?" kérdeztem, mire ő: "Milyen Isaura tortához?" "Hát amit felraktam a Facebookra." "Nem láttam. Kettő óra óta nem értem rá Facebookozni." "De hát még sms-eztél is, hogy Isaura". Néz az uram rám, megdöbbent arccal: "Mert csak úgy eszembe jutott..."

Én hitetlenkedtem, ő erőlködött, hogy nem, nem látta.... 

Félelmetes.

Mindenkiek ilyen házasságot kívánok! :-) Úgy járunk-kelünk egymás agyában, hogy még.

***

Egyébként, bár lottónyereményt még nem sikerítettem magunknak, az már többször kiderült, hogy boszorkány vagyok. Hat a delejem :-) Pl. ma is mondtam V.-nek, a jövő hetem igen-igen húzós lesz, többszáz sütire megrendelés, plusz beesett egy torta Susanék-tól, nem tudom, esténként hogyan fogok ráérni Bogiékra, majd igyekszem, de a munka az első. Erre mit tesz Isten (varázserőm...), a többszázas megrendelést lemondta a cég, mondván, drága, az egyik babrás sütimegrendelést két nappal eltolta a megrendelő, tehát mindent meg tudok csinálni hétfőn, amikor Bogiék még Donegal vagy Észak-Írország csodás vidékeit járják. 

Mindenre rá fogok érni. Meg ugyan nem rendeltem, csupán csak hangosan elterveztem a hetemet, s aztán minden szépen újrarendeződött, helyrekerült, úgy, hogy mindenkinek jó legyen.

Magic!

2014. augusztus 19.

Minden egyéb helyett a 25. évfordulóra

itt egy link annak a napnak a történetéről. Nekem akkor fontosabb volt, hogy egy Mike Oldfield-videóklipp-gyűjteményt átvehessek kazettára (első műsorosom!), így késő délután a Piknik tömött helyszínéről az amúgy is borús ég miatt inkább visszamentem Sopronba, s fogalmam sem volt, hogy a közelben mi zajlik...

http://www.ndk.hu/zs/6link/dok/ppiknik.htm

Örülök, hogy részese volt a családom ennek az eseménynek.

2014. augusztus 6.

A napok csak mennek...

A jobbára munkás napok mennek, de azért eljárunk néha otthonról: például pár hete voltunk veteránautó-kiállításon, ahol szép új Alfa Romeo 4C-t fotóztam, s eláztunk. Voltunk víztározó/erőművet nézni, ahol csak a tó alá vezető alagútba lehetett besétálni, a turbinákat nem lehetett megnézni, csak képeken. Voltunk repülőnapon. S voltunk tüzijátékon, amely a 8. Bray Summerfest záró eseménye volt, vagyis hamarosan elköltöznek a promenádról a ringlispilek, vásárosok. Ezúttal közelebb merészkedtünk az akcióhoz, s szinte a fejünk felett robbantak a csodaszép rakéták, remek volt, hosszú, és még a tömeg is elviselhető volt.

S közösségi kiskert (kk kert) azért alakul, mert visszajött a munkából Hannah, s felkötözte a roskadozó paradicsomokat, kiszedte a megérett káposztákat, s végre, amikor találkoztunk vele ma délután a fóliasátorban, elárulta, mi az a csodásan illatozó növény, amit én mentának vélve két hete teaként iszom: holy basil, vagyis Tulsi, vagyis Ocimum sanctum, indiai szent bazsalikom, amely a róla szóló oldalak szerint szinte mindenre jó, főleg a depresszió, letörtség elűzésére, bágyadtság, fáradtság ellen, enyhén élénkítő, s még ki tudja, mire jó. Engem a csodás illata kábított el, minden locsoláskor simogattam, szagolgattam, a friss növénynek valami egészen elképesztően finom, nem tolakodó, igen kellemes illata van. (V. szerint kórházi folyosó szagú....) Tépegettem róla a leveleket, esténként iszogattam, de hiába keresgéltem a mentafajták között, csak nem találtam meg. Végül Hannah, az elültetője segített... Ilyet fogok jövőre ültetni, igen finom. Ma pedig a sütő segítségével szárítottam menta és tulsileveleket, szándékomban áll némi téli tartalékot megszárítani,s teaként inni a komor napokon. Hozzá keverem majd a Gileád balzsama leveleit is, így legalább vissza tudom vágni az egyre jobban terjeszkedő ágait.

Néhai szomszédunk veje, Brendan hozott magával egy angolul nem beszélő munkásembert, aki alaposan visszavágta a Siobhan kertjét határoló bokrokat, többek között a tőlünk átlógó, a számomra már kezelhetetlenül nagy ágakat is levágta. Egyszeriben világosabb lett a sötét sarok, ahová eddig csak a macska járt kakálni, s egy, az erdőből hozott páfrány hozogatta egyre széles zöld leveleit. A tavaszi növények már csak nyurga szálakon ingatták gyenge virágaikat, túlságosan árnyékos volt nekik az a sarok. Na de most! Elnéztük a napfoltos sarkot, s megegyeztünk V.-vel, hogy kivágjuk az elülső bokrot, s felújítom a virágágyást. Régi terv egy új shed vétele, amit ezúttal a kőlapos teraszra tennénk, hogy ne rohadjon szét az alja, mint a másiknak, s az így felszabaduló sarokba lehetne nagyobb fóliasátor, vagy raised bed... Most már csak meg kellene csinálni.

Amúgy a hosszú hétvégén, amikor az ország hagyományosan megindul nyugatra, hogy eltöltsön ott pár napot, nem mentünk sehová. Popsika új alkatrészre vár, így nem tartottunk vele próbafutamot a nagy európai út előtt. Inkább itthon lebzseltünk, a takarítás is elmaradt, csak néhány régóta megtekintésre váró filmet néztem meg a felvételek között. S most letölthető a Sopranos teljes sorozata... Veszélyes!

Vendégeket várunk, Bogi jön a párjával, Benji anyja. Autóval jönnek, készen arra, hogy körbeautózzák-fotózzák az országot. Némelyik hétvégére mi is velük tartunk. Majd akkor nyaralunk. 

***

A mai sokk az volt, hogy kiderült, Miceál felmondott - vagy főnököm mondott fel neki, nem tudom. Ma kicsit érződött a levegőben, hogy "hangulat" van, kimértek és igen udvariasak voltak egymáshoz. Ha őszinte akarok lenni, nem tudom, mit csinált nálunk Miceál, valószínűleg nagyon amatőrnek és kaotikusnak találhatta ezt a káoszt a La Gueuleton után. 

Még két hétig lesz, aztán valaki más fog managerkedni. Már nem tudom számbavenni, hány manager volt az elmúlt 8 évben... A múltkori, dühös sms-emnek köszönhetően megint leültünk a főnökömmel, megint elmondtam, hogy KELL nekem a segítség, megint ígérte, hogy majd lesz. Azt mondta, egy volt kollégánk vissza szeretne jönni, Caroline, akinek a mosogató-tortát készítettem. Caroline néha süt, a maga kedvére, de őt ígérte segítség gyanánt főnököm, mondván, majd betanítom. Erre ma azt mondta, managernek fogja felvenni... Caroline igen lelkiismeretes, managerként valószínűleg jobban beválik, na de akkor ki fog segíteni? Megint elsóhajtottam, hogy hát keddenként nekem kellene a segítség, és péntekenként, amikor sok a megrendelés, erre csak "Ó igen." volt a válasz.

Édes Istenen, adj türelmet.

S szombaton színházba megyek, és remek lesz, juhé, új darab, Cillian Murphy-vel, Stephen Rea-val és Mikel Murphy-vel. Ballyturk. Alig várom. Utána pedig vendégek jönnek, és hétvégéken mi is kirándulunk velük. S lesz sok beszélgetés, és sörözgetés, és fotózás és séták.

2014. július 27.

Csalódás több oldalról

Amitől tartottam/féltem, amire V. olykor pikírten célzott, bekövetkezett: hanyagolódik a közösségi kiskert. Úgy tűnik, mi locsoljuk csak, s mi esszük is, ami ehető, s én szedem a virágokat az ehető szirmaikért... A mindig lelkes Hannah vagy külföldön dolgozik (filmes), vagy szabadságon lehet, mert már a heti egyszeri közös kertészkedésre sem jön az emailes meghívó.

Gyerekek nyomait látni sokszor, játszanak ott, de nyilván nem ők fognak módszeres locsolást végrehajtani. A napraforgó kör nagyon szép, egy már virágzott is. A fóliasátorban a paradicsomok -  amiknek a fölös hajtásait csak én csipkodom -, hatalmas, majdnem összefüggő zöld tömegben nevelik a már itt-ott pirosló gyümölcseiket. Időnként feljebb kötözzük a terhük alatt egyre lejjebb hajoló ágakat. A paprikáim köszönik, a paradicsomoktól és borsótól való kettős elnyomás ellenére is jól vannak, teremnek. Ott erős karókkal félrehajtottuk/támasztottuk róluk a paradicsom és a borsó ágait-hajtásait, s reméljük, hamarosan ott is színesednek majd a termések. A borsót lelegeltem, egy este az volt a volt a vacsorám: kistálnyi borsó, frissen bontva.

Tegnap este már lelkiismeretfurdalás nélkül szedtem ki a maradék retkeket, s holnap majd elvetem a következő két sort. Hordjuk a vizet a lakásból, kiskocsin, aminek leengedett az egyik kereke, mert defektes, hordjuk nagy négyliteres ballonokban, mert a vizeshordók a kevés eső miatt sokszor üresek. Tegnap gazoltam, kiskocsinyi gyom öszegyűlt. Holnap pedig permetezni fogok, tejes vízzel, ami egyes levéltetvek ellen jó.

A fácskák szépen nőnek, és a füvet rendszeresen nyírják a kertészek. Nem néz ki elhanyagoltnak a kert, csak az összejövetelek szűntek meg benne, s a gaz nő az ágyásokban, a fólia tövében, belül. Talán a nyár miatt, talán nyaralnak a népek, ki tudja, de élet nincs kint már esténként. Közösségi élet pedig végképp nincs.

***

Az Üzemben sok munka van, sok túlóra, sokszor váratlanul, s ez hozza magával a rossz kedélyt. Próbálom magam visszafogni, a bosszankodás úgysem vezet semmire, kilég-belég, de múlt pénteken igen kiakadtam. Nagyon későn értem haza, V. értem jött, s mire megjöttünk, a kenyereim túlságosan megkeltek, s amikor óvatosan kifordítottam őket a sütőlapra, szétplattyadtak, kétujjnyi magas korong lett belőlük. Ráadásul hármat készítettem, ajándékba szántam az egyiket egy piaci tagnak, aki ingyen odaadott nekem egy kétkilós tönkölyliszt csomagot. Micsoda felesleges idő- és anyagpazarlás volt!

Bőgtem egy sort a tönkrement kenyerek felett, aztán kidobtam őket a kukába. Néztem pár állást, hátha számba repül egy sült galamb (yeah, right) de tudom, még így is ez a legjobb munkahely nekem. Itt beveszik tőlem a sütiket, jó hírű hely, részmunkaidős vagyok (haha), tehát van mellette időm "sütikézni", s nemcsak szalagmunka van, hanem lehet sütkérezni a jól végrehajtott torták hozta dicsőségben - csak a túlórák dolgát kellene valahogy elrendezni. 

Most pénteken (megint) 13.5 órát dolgoztam, s még így is maradt tennivaló, amit kénytelen voltam a kollégáimra hagyni. De legalább most nem mentek tönkre kenyerek, mert úgy döntöttem, minden sütést egy nappal előbbre hozok, ne menjen tönkre semmi, ha váratlanul (?) beesik pár extra óra. De azért zavar, hogy megint én igazodom. Így küldtem főnökömnek egy sms-t a műszak végeztével, hogy ez nem járja, hogy pénteken, amikor amúgy is tízórás a műszak, még túlóráznom is kell, többet nem csinálom. Válasz nem jött, nyilván el volt foglalva az IMMA-rendezvénnyel, amire egyébként egész nap sütöttem. A férje, a vidám, kedves Declan reggel még kérdezte is, megyek-e én is a kajás rendezvényekre. Ahogy ránéztem, könyékig lisztes kézzel, abból sejtette, aligha fogok még a hétvégén is a kávézó dolgaival foglalkozni, s bűnbánóan elnevette magát, s részvevően megveregette a karom. Ha mondjuk a főnökömtől is kitelne egy ilyen gesztus, vagy egy rövid kérés-szerűség, hogy te, figyelj, húzós hétvége lesz, kevesen vagyunk a szabadságolások miatt, bent tudnál-e maradni, alighanem nem lenne ilyen keserű a nyál a számban. De még ennyi sem telik tőle.

***
Benji búcsúztatója holnap lesz Budapesten. Anyja és párja augusztusban jönnek Írországba. Remélem, a jó idő kitart addig, s a nyaralás időlegesen enyhíti majd a fájdalmukat, valamennyire.

2014. július 21.

Két bekezdés Ancsel Évától


"XIII.


Van egy kifogásom az atomfegyverek ellen. Nem engedik, hogy az emberölés olyan nehéz testi és lelki munka legyen, amitől hány és vért vizel az ember, de ha még rá se ránt napközben arra, hogy mit csinál, akkor legalább éjszakára lesz impotens.


http://www.independent.co.uk/incoming/article9615915.ece/alternates/w460/Malaysia-3.jpg
 ***

CLXXXII.

Még a megértésben sem árt mértéket tartani."
 
Ezekről szólt a hetem.

2014. július 11.

Sokk

... hiába állítja a könyv, hogy a légzésünket figyelve, szándékosan lassítva lenyugodhatunk, nekem sikerült mindezt elfelednem, és levegő után kapkodva kiabálnom, hogy nem, nem igaz, ez nem lehet igaz, ugye, vicc? Mondd, hogy vicc. (Szerintem az, mert kimondva a tényeket, hihetetlen.) Ültem az ágyon, kapkodva a levegőt, s valahonnan fentről hűvös arckifejezéssel néztem magam: lám, ilyen egy hisztérikus roham. Csodás. Ennyire nem bírod magad felnőttként viselni, kisfiam.

Benji meghalt. 20 évesen. Az anyja hívott fel, ebből aztán tényleg tudnom kellett volna, hiába is tiltakoztam az első mondatoknál, hogy amit a telefonban hallok, nem tréfa. Nem kegyetlen tréfa, nem teszt. Tény.

Amikor újra kaptam levegőt, erőt vettem magamon, s hívtam, akiket kellett. (Ha én így kiabáltam, mit csinált az anyja?) Hívtam, akikről gondoltam-tudtam, még nem tudják. Anyósom... V.... Szörnyű volt megmondani. Főleg anyósomnak. Ő anya, már veszített el gyereket. Ha valaki, ő tudja, hogyan érez Benji anyja.

20 évesen mit hagy maga mögött az egyszem fiú, a legidősebb unoka, nekem, a családba beházasodottnak? Például a bütykös hattyú sztorit. "Nézd kisfiú, madár!" - így a néni, a páréves Benjinek. A gyerek visszanézett, s mivel mert már akkor kiművelt emberfő volt, ezért közölte is azonnal, az idegennel: "Bütykös hattyú". 

Két éve, a locsolótúra során elkövetett csaj-ámítást, amit végbevitt, megmosolyogtuk - hogy' hódít! A megmászott partfal az ösvény mentén, a patak túloldalán, ami rendesen omlott alatta, míg a lányok izgatottan nevettek, figyeltek, fotózták telefonnal: Benji, a menő. Sérült gyermekek mellett készült ápolónak, nap mint nap olyan dolgokat végzett örömmel - s biztos vagyok benne, hogy hozzáértéssel -, amire más felnőtt vonakodva néz, hogy izé... 

Amikor először láttam, még csak amolyan szatellit voltam V. mellett, Írországba való elutazása előtti lakásavatót/búcsúezmegazt tartott, rokonok és barátok jöttek össze, senkit nem ismertem, kissé sértődötten a mellőzés miatt, a félig felújított lakásban, összetekert szőnyegek halmán ültem, körülöttem sok-sok idegen, s előttem van, ahogy a picike három? négyéves? Benjihez odahajol az uram. Csípőből. Mint óriásra, úgy nézett fel rá Benji. 

S utoljára már felnőttként láttam. Kamaszarcú felnőttként. Akinek tervei voltak, aki tudta, mit akar. Áprilisban, Budapesten büszkén mesélte róla az anyja, mit fog majd csinálni a fia, mik a tervei. Irigykedtünk, gratuláltunk. Mert valahol az ő érdeme, hogy ilyen fia van.

S ez a hülye világ nem tudja, mit veszített a halálával.